nb1.hu

Koronavírus: Szoboszlai klubja is nekiment a szigorításoknak

A szabadtéri események nem fedett pályák!

A Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Red Bull Salzburg, valamint a Rapid Wien labdarúgócsapata is bírálta az osztrák hatóságok sporteseményekre vonatkozó, koronavírus-járvány miatti szigorításait.

Ezek szerint az eddigi 3000 helyett legfeljebb 1500 szurkoló lehet jelen a stadionokban, nem jöhetnek vendégszurkolók, és mindenkinek kötelező a maszkviselés.
    

"Nekünk ezek a számok nem értelmezhetőek" – mondta Stephan Reiter, a Salzburg ügyvezető igazgatója a péntektől érvényes szabályokról, amelyek Christoph Peschek, a bécsiek gazdasági igazgatója szerint "pofon a Rapid és a sport számára is."
    

Reiter szerint az illetékesek megint nem vették figyelembe az arénák befogadóképességét, hiszen a salzburgi pályán 30 ezer ülőhely van, és az 1500-as korlát csupán ötszázalékos kihasználtságot jelent. Az igazgató hangsúlyozta, ez gazdaságilag és stadionon belüli élmény szempontjából is nehezen értelmezhető, mivel minden huszadik széken lehetne csak ülni.
    
Peschek szerint is a stadionok kapacitását kellene figyelembe venni, amikor a nézők számát határozzák meg, illetve azt, hogy fedett pályán zajlik-e az adott esemény vagy szabad téren.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC