De ez nem feltétlenül rossz hír.
A tervek szerint május 16-án folytatódik majd a Bundesliga, a harmadik helyen álló RB Leipzig a nyolcadik Freiburgot fogadja majd, azaz, magyaros rangadóval folytatódnak a küzdelmek, mert előbbi klubnak Gulácsi Péter és Willi Orbán, utóbbinak meg Sallai Roland a tagja.
A kezdésig még sok dolog történhet, de a jelek szerint az egyre biztosabb, hogy a három magyar válogatott közül nem léphet majd mindenki pályára.
Orbánnak ősszel meg kellett műteni a bal térdét, és bár egy ideje már a csapattal edz és teljes intenzitással, a jelek szerint az első meccsen még nem játszik, és erről a gárda vezetőedzője, Julian Nagelsmann beszélt pénteken.
Hozzátette, nem szabad siettetni a védő visszatérését.
Ezt több okból is nagyon jól teszik, ugye elsősorban a védő egészsége szempontjából, mert inkább legyen tovább gyógyult, mint olyan futballista, akit elhamarkodottan játszatnak és ismét megsérül, feltehetően hosszabb ideig.
Mert ez a magyar válogatottnak sem jönne jól, hiszen nemzeti csapatra meg remélhetőleg nem egy, hanem két sorsdöntő pótselejtező vár az ősszel a Nemzetek Ligája mérkőzések mellett.
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)