Fontos lépések jöhetnek Liverpoolban.
KORONAVÍRUS: KITEKINTÉS A NAGYVILÁGBA!
ANGLIA
Liverpool polgármestere vizsgálatot sürget annak tisztázására, hogy a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharcának visszavágója hozzájárult-e a koronavírus terjedéséhez.
A március 11-én lejátszott Liverpool-Atlético Madrid mérkőzést – melyet hosszabbításban a vendégek nyertek 3-2-re, ezzel 4-2-es összesítéssel kiejtve a címvédőt – mintegy 52 ezer néző, köztük körülbelül 3000 spanyol szurkoló tekintette meg az Anfield Roadon, a járványtól erősen sújtott Spanyolországban pedig pár nappal később gyakorlatilag leállt az élet.
"A fertőzési görbe emelkedését láthatjuk, 1200 emberben mutatták ki a COVID-19-et" – mondta a BBC-nek Steve Rotheram a liverpooli helyzetet illetően. – "Szükséges megvizsgálni, hogy ezeknek a fertőzéseknek egy része nem közvetlenül Atlético-szurkolóktól származik-e. Voltak nagyon erősen érintett városok, és Madrid ezek közé tartozott" – tette hozzá, majd úgy folytatta, hogy a spanyolok otthon már nem gyülekezhettek ebben az időszakban, de háromezer drukker Liverpoolba érkezett és nagyon is könnyedén fertőzhetett a vírussal.
A városvezető szerint meg kell vizsgálni, hogy ez hogyan fordulhatott elő, és a kormánynak vállalnia a kell valamilyen felelősséget abban, hogy nem hamarabb hozta meg a korlátozó intézkedéseket.
Angela McLean, a brit kormány tudományos tanácsadója azt a riporteri felvetést, hogy a mérkőzés megrendezésének engedélyezése hozzájárult a vírus terjedéséhez "érdekes feltételezésnek" nevezte.