Megtartották a sorsolást.
Szombat este Bukarestben megtartották a 2020-as Európa-bajnokság sorsolását. A magyar válogatott pótselejtezőn juthat ki a tornára. Amennyiben az utolsó szalmaszálat megragadnák a mieink, nagyon nehéz csoportban bizonyíthatnának, hiszen Franciaország, Portugália és Németország várna a mieinkre. Az már korábban eldőlt, hogy a Nationalelf az összes meccsét hazai pályán (Münchenben) vívhatja.
Marco Rossi csapata márciusban először Bulgáriával csap össze, ha ezt a meccset megnyerjük, akkor az Izland-Románia párharc győztesét fogadhatjuk a Puskás Arénában. A budapesti összecsapás győztese kvalifikálja magát az Eb-re.
Az MTI híre a sorsolásról:
A világbajnok francia és a címvédő portugál válogatott is a részben budapesti rendezésű csoportba került szombaton a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokság bukaresti sorsolásán, azaz mindkettő a Puskás Arénában játssza két mérkőzését.
Mivel Budapest rendezői párja München, így ebben a négyesben szerepel még Németország, amely mindhárom találkozóját hazai pályán játszhatja.
Amennyiben a magyar válogatott a márciusi pótselejtezőn kijut a kontinensviadalra, akkor ezzel a három csapattal kerül egy kvartettbe, a világbajnokkal és az Európa-bajnokkal ráadásul hazai pályán küzdhetne meg.
A Nemzetek Ligája A divíziójának pótselejtezőjéről még Izland és Bulgária kerülhet az F csoportba, de ha Románia nyerné a négyest, akkor rendezőként a részben bukaresti C csoportba kerülne, így a D divízió győztese jönne negyediknek a "halálcsoportba". A legalsó osztály pótselejtezőjében Koszovó, Fehéroroszország, Észak-Macedónia és Georgia érdekelt.
A sorsolás másik érdekessége az volt, hogy Horvátország és Anglia azonos négyesbe került, így "megismétlődik" a tavalyi világbajnokság elődöntője, amelyet hosszabbításban 2-1-re a későbbi ezüstérmes horvátok nyertek, akik most éppen a magyarok selejtezőcsoportjából jutottak ki első helyezettként. Az angoloknak másik ellenfelük, Csehország is ismerős lesz, mivel azonos selejtezőcsoportban szerepeltek. Így járt a spanyol és a svéd válogatott is.
A sorsoláson az is kiderült, hogy Rómában olasz-török nyitómeccsel veszi kezdetét június 12-én a rendhagyó Eb, amelyet 12 ország egy-egy városában rendeznek. Budapesten három csoportmeccs mellett június 28-án egy nyolcaddöntőt rendeznek. A legjobb 16 között az egyik budapesti fellépő a C csoport győztese lesz, ennek a négyesnek jelenleg Hollandia, Ukrajna és Ausztria a biztos tagja.
A 2020-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG CSOPORTBEOSZTÁSA
A-CSOPORT (Róma, Baki)
1. kalap: Olaszország
2. kalap: Svájc
3. kalap: Törökország
4. kalap: Wales
B-CSOPORT (Szentpétervár, Koppenhága)
1. Belgium
2. Oroszország
3. Dánia
4. Finnország
C-CSOPORT (Amszterdam, Bukarest)
1. Ukrajna
2. Hollandia
3. Ausztria
4. Az A- vagy D-liga rájátszásának győztese*
D-CSOPORT (London, Glasgow)
1. Anglia
2. Horvátország
3. Csehország
4. A C-liga rájátszásának győztese
E-CSOPORT (Bilbao, Dublin)
1. Spanyolország
2. Lengyelország
3. Svédország
4. A B-liga rájátszásának győztese
F-CSOPORT (BUDAPEST, München)
1. Németország
2. Franciaország
3. Portugália
4. Az A- vagy D-liga rájátszásának győztese**
*Ha Románia nyeri meg a rájátszást, automatikusan a C-csoportba kerül.
**Ha Magyarország nyeri meg a rájátszást, automatikusan az F-csoportba kerül.
Az A-liga rájátszása
Bulgária–MAGYARORSZÁG
Izland–Románia
A B-liga rájátszása
Bosznia-Hercegovina–Észak-Írország
Szlovákia–Írország
A C-liga rájátszása
Norvégia–Szerbia
Skócia–Izrael
A D-liga rájátszása
Grúzia–Fehéroroszország
Észak-Macedónia–Koszovó
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)