nb1.hu

„Pontot is szerezhettünk volna” – Varga Barnabás nem felejti a Real elleni meccset

Varga Barnabás szerint az AEK felvette a versenyt a Real Madriddal, a bajnokságban pedig mielőbb visszakapaszkodna az élre.

A Real Madrid elleni teljesítményből merítene erőt Varga Barnabás az AEK következő mérkőzéseire.

A magyar válogatott támadó a Levadiakosz elleni vasárnapi bajnoki előtt a Magenta TV-nek nyilatkozott, szavait a görög Gazzetta szemlézte.

Varga úgy érzi, a madridiak elleni Bajnokok Ligája-találkozóban több volt annál, mint amennyit végül kihozott belőle csapata.

„Óriási élmény volt a Real Madrid ellen játszani. A végén akár többet is szerezhettünk volna ebből a mérkőzésből, pontot vagy pontokat is elvehettünk volna tőlük.

Sajnos az utolsó percekben egy pillanatra kihagyott a koncentrációnk. Ettől függetlenül szerintem nagyon jól játszottunk, kiválóan felkészültünk, és felnőttünk a feladathoz.”

AEK Athén–Real Madrid: Mourinho Nikolicsot dicsérte, Vargáék edzője a kihagyott ziccert bánta

A csatár szerint különösen fontos visszajelzés volt ez az AEK számára, mert az előző időszakban több találkozójuk sem a terveik szerint alakult.

„Megmutattuk, hogy teljes mértékben fel tudjuk venni a versenyt a Real Madriddal. Ez önbizalmat ad a következő mérkőzésekre.”

A nemzetközi kupaszereplés után azonban a görög bajnokságban kell helytállniuk. Varga elismerte, fizikailag és mentálisan sem egyszerű az átállás, de a sűrű programot nem tekinti kifogásnak.

„Hetente két mérkőzésünk van. Nem könnyű, de ez a munkánk. Nagy és erős keretünk van, az edző tud változtatni és gazdálkodni a játékosokkal. A szezon elejétől nagyon jó felkészülést végeztünk, mindenkiben van energia.”

A Levadiakosz ellen hazai pályán egyértelműen győzelmet vár. Hangsúlyozta ugyanakkor: az otthoni erőfölényt minden héten a pályán kell bizonyítaniuk.

„Ha mindenki a legjobbját nyújtja, itthon tarthatjuk a három pontot. Ez nagyon fontos lenne, mert az élmezőny közelében kell maradnunk.

A lehető leghamarabb szeretnénk visszatérni a tabella élére.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC