nb1.hu

Paks–ZTE: Pető Milán két szabadrúgásgóllal ünnepelte Rossi meghívóját

A zalaiak fejessel egyenlítettek, Kinyiket a ráadásban kiállították.

Pető Milán két szabadrúgásgóljával a Paks 2–1-re legyőzte a Zalaegerszeget az OTP Bank Liga 13. fordulójának szombati nyitómérkőzésén. A magyar válogatottba frissen behívott középpályás már a 4. percben betalált. A ZTE Fernando Vera fejesével egyenlített, majd Pető újabb szabadrúgásgóllal állította be a 2-1-es végeredményt. Kinyik Ákost a 91. percben kiállították.

Pető Milán gyorsan vezetést szerzett

A 21 éves Pető 21 méterről végezhetett el szabadrúgást, és a keresztléc segítségével a hálóba lőtt. A korai találat után tíz percig inkább a mezőnyjáték dominált, a félidő második felében azonban mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek.

A hazai kapuban Gyetván több nagy védést is bemutatott: Maxsuell 17 méteres lövésénél vetődve ütötte oldalra a labdát, majd Krevszun és Machado ziccerénél is jó ütemben mozdult ki. A másik oldalon Gundel-Takács Silye kísérletét hárította, Pető ziccerben nem találta el a kaput, Szalai pedig centikkel maradt le a veszélyes beadásokról.

Vera egyenlített, Pető a hajrában döntött

Bognár Györgynek a szünetben sérülés miatt le kellett cserélnie Gyetvánt, Kovácsik állt a kapuba, a középpályára pedig Windecker érkezett. A Paks irányította a második félidő elejét, a ZTE kettős cseréje után kiegyenlítettebb lett a játék. A vendégek a 70. percben Vera fejesével egyenlítettek.

A hajrában a ZTE került közel a vezetéshez, de Kovácsik lábbal védte a csereként beállt Richards közeli lövését. A 86. percben Pető 22 méterről, újabb szabadrúgásból vette be Gundel-Takács kapuját, megszerezve a győztes gólt.

A hosszabbításban Kinyik piros lapot kapott, a Paks emberhátrányban is megőrizte előnyét.

A siker különösen jól jött a paksiaknak a Ferencváros elleni 2–0-s vereség után. A két csapat augusztusi mérkőzését a ZTE nyerte 5–2-re, így a Paks most megszakította a zalaiak elleni nyeretlen sorozatát. A vendégek a mostani idényben hetedik idegenbeli bajnokijukat is elveszítették.

Pető a válogatott összetartás előtt talált be kétszer

Pető a héten először kapott meghívót Marco Rossi magyar válogatott keretébe. A nemzeti csapat november 14-én Georgia vendégeként, három nappal később pedig Észak-Írország ellen, hazai pályán játszik a Nemzetek Ligájában.

A válogatott szünet után a paksiak november 22-én 18.30-tól a Honvéd vendégei lesznek, a ZTE aznap 13.30-tól a Vasast fogadja.

Tabella a linkre kattintva érhető el.

OTP Bank Liga, 13. forduló:
Paksi FC-Zalaegerszegi TE FC 2-1 (1-0)
Paks, v.: Derdák
Paksi FC: Gyetván (Kovácsik, a szünetben) – Győrfi, Lenzsér, Kinyik, Vécsei, Silye (Simut, 72.) – Papp, Horváth Ke. (Windecker, a szünetben; Gyurkits, 80.), Haraszti (Hahn, 61.) – Pető, Szalai J.
Zalaegerszegi TE FC: Gundel-Takács – Csonka (Harangi, 57.), Peraza, Vera, Calderon – Maxsuell (Henrique, 81.), Amato, Kujovic (Kiss B., 57.), Santos (Richards, 71.) – Machado (Alfonso, 81.), Krevszun
gólszerzők: Pető (4., 86.), illetve Vera (70.)
piros lap: Kinyik (91.)
sárga lap: Győrfi (82.), Hahn (89.), illetve Peraza (43.), Gundel-Takács (43.), Santos (50.), Harangi (73.), Kiss B. (80.), Calderon (85.)

Korábban

A FIFA zöld utat adott Urblík Józsefnek, aki Pető Milánnal és Szendrei Ákossal együtt először került be a válogatott keretébe.

Nemzetek Ligája: Szalai Attila és három újonc is bekerült Marco Rossi keretébe

A szünet után törték meg a vendégek ellenállását a hazaiak, akik már a harmadik helyen állnak.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC