nb1.hu

Akár Szoboszlait is helyettesítheti az újonc – Rossi elárulta, mit vár Urblíktól

Rossi szerint Urblík akár Szoboszlait is helyettesítheti. A kapitány a Liverpool középpályásának állapotáról is beszélt.

Szoboszlai Dominik lehetséges helyetteseként is számol Urblík Józseffel Marco Rossi, aki kedden Telkiben indokolta meg a Vasas középpályásának meghívását.

Az MTI beszámolója szerint a 30 éves játékos válogatottbeli szereplésére kedd reggel adott engedélyt a FIFA.

A szövetségi kapitány hangsúlyozta, régóta figyeli az NB I-ben ebben az idényben már öt gólnál járó futballistát.

„Urblík József pályafutását nagyon régóta figyelemmel követem, sőt még a Puskás Akadémiánál eltöltött időszakában ismertem meg, 2019-ben a marbellai edzőtáborban találkoztam is vele” – idézte Rossit az MTI.

A szakember arra is kitért, milyen szerepet szánhat az újoncnak a következő két Nemzetek Ligája-mérkőzésen.

„A képességei alapján adott esetben akár helyettesítheti is Szoboszlai Dominikot.

Technikailag képzett labdarúgó, és a következő két mérkőzésen lehetnek olyan szituációk, amikor hasznát vehetjük a középpályán.”

Rossi hozzátette, a közös munka során derül majd ki, Urblík hogyan tud alkalmazkodni a nemzetközi iramhoz és a különböző játékhelyzetek közötti átállásokhoz.

Nemzetek Ligája: Szalai Attila és három újonc is bekerült Marco Rossi keretébe

Rossi megnyugtató hírt mondott Szoboszlairól

A kapitány külön beszélt Szoboszlai állapotáról is, miután a Liverpool középpályása októberben combizomhúzódás miatt több mérkőzést kihagyott. A válogatott csapatkapitánya a hétvégén az Arsenal ellen tért vissza, és fél órát töltött a pályán.

„Szoboszlaival kiemelten tartjuk a kapcsolatot, elvégre a válogatott csapatkapitánya.

Jó kondícióban van, a hétvégén harminc percet játszott az Arsenal ellen, márpedig, ha a Premier League-ben kap fél óra játékidőt, biztosak lehetünk benne, hogy egészséges” – fogalmazott Rossi.

A keret összeállításánál a lehetséges eltiltásokra is gondolnia kellett: elmondása szerint hét-nyolc játékosnak van már sárga lapja.

Szoboszlai a szívére hallgatott, most elárulta, milyen állapotban van

A védelem tengelyében már megvan a terve

A június után ismét meghívott Szalai Attilával kapcsolatban Rossi a védő szorgalmát és nemzetközi tapasztalatát emelte ki. Ugyanakkor jelezte, tervei szerint Csinger Márk és Willi Orbán kezd a védelem közepén.

A magyar válogatott november 14-én Tbilisziben Georgia ellen lép pályára, majd november 17-én Észak-Írországot fogadja a Puskás Arénában.

Rossi együttese hét ponttal a második helyen várja az utolsó két fordulót, az északírek mögött.

Nemzetek Ligája, B divízió, 2. csoport, a 4. forduló után:

Észak-Írország – Georgia 0-0

Ukrajna-MAGYARORSZÁG 1-2 (0-0)

a 3. forduló (október 2.) eredményei:

Magyarország-Georgia 1-0 (1-0)

Ukrajna – Észak-Írország 0-3 (0-2)

a 2. forduló (szeptember 28.) eredményei:

Észak-Írország – MAGYARORSZÁG 0-0

Georgia-Ukrajna 0-0

az 1. forduló (szeptember 25.) eredményei:

Georgia – Észak-Írország 0-1 (0-0)

MAGYARORSZÁG-Ukrajna 0-1 (0-0)

A csoport állása:

1. Észak-Írország 4 2 2 – 4-0 8 pont

2. MAGYARORSZÁG 4 2 1 1 3-2 7

3. Ukrajna 4 1 1 2 2-5 4

4. Georgia 4 – 2 2 0-2 2

A további program:

5. forduló (november 14., szombat):

Georgia-MAGYARORSZÁG, Tbiliszi 18.00

Észak-Írország – Ukrajna, Belfast 20.45

6. forduló (november 17., kedd):

MAGARORSZÁG – Észak-Írország, Puskás Aréna 20.45

Ukrajna-Georgia, Nagyszombat 20.45

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC