A FIFA zöld utat adott Urblík Józsefnek, aki Pető Milánnal és Szendrei Ákossal együtt először került be a válogatott keretébe.
Marco Rossi kihirdette a magyar válogatott 27 fős keretét a Georgia és Észak-Írország elleni novemberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre. Szalai Attila ismét meghívót kapott, sérülését követően pedig Sallai Roland és Varga Barnabás is visszatér.
A három újonc Pető Milán, Szendrei Ákos és Urblík József.
A Vasas középpályásának szerepeltetése elől az utolsó akadály is elhárult: az MLSZ tájékoztatása szerint a FIFA kedd reggel jelezte, hogy nincs akadálya a magyar válogatottban való pályára lépésének.
Fordulat Urblík ügyében: az MLSZ már a FIFA-hoz fordult a válogatottságáért
Rossi elárulta, miért hívta vissza Szalait
A szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak elmondta, eredetileg az előző keret minél nagyobb részét szerette volna megtartani, a sérülések és egyes játékosok állapota miatt azonban változtatnia kellett.
Szalai Attila visszahívását a védő klubjában mutatott teljesítménye indokolta.
„Szalai Attilánál azt látjuk az utóbbi időben, hogy klubjában immáron rendszeresen és jól játszik, különös tekintettel abban a fázisban, amikor meg kell tartani a labdát, így a mostani pillanatot találtuk ideálisnak arra, hogy ismét a keret tagja legyen.”
Szalai Attila beszélt Marco Rossival, elárulta, mit vár tőle a kapitány
Tóth Alex és Szűcs Tamás sérülés miatt hiányzik. Rossi ezúttal olyan középpályást is keresett, aki elsősorban a tízes pozícióban használható.
Urblík egyik legfontosabb erényét a helyzetek előkészítésében látja.
„Urblík a magyar bajnokságban azon három játékos egyike, akik az utolsó passzokban nagyon erősek.”
A támadóknál Bárány Donát még nincs teljesen rendben, így Szendrei Ákos kap lehetőséget. A kapitány a debreceni csatár statisztikái mellett munkabírását és letámadását emelte ki: szerinte az ellenfél védőire gyakorolt nyomása mindkét találkozón hasznos lehet.
Két csata vár a válogatottra
Magyarország november 14-én Tbilisziben, magyar szurkolók nélkül lép pályára Georgia ellen, majd november 17-én Észak-Írországot fogadja a Puskás Arénában. A B liga 2. csoportjában az A ligába való visszajutásért küzd a csapat.
Rossi arra számít, hogy a georgiaiak hazai pályán bátrabban futballoznak, és elsősorban 4–2–3–1-es felállást alkalmaznak. Hvicsa Kvarachelia sérülés miatt hiányzik, de a kapitány így is veszélyes ellenfélre készül.
Az északírek ellen a hosszú labdák, beadások és pontrúgások kivédekezése kerülhet előtérbe.
„A legfontosabb az lesz, hogy ne engedjük, hogy beszorítsanak minket a tizenhatosunkon belülre, vagyis a lehető legtávolabb tartsuk őket a saját büntetőterületünktől.”
27 játékost hívott meg Marco Rossi a férfi A-válogatott novemberi összetartására, amely során a nemzeti együttes Georgia és Észak-Írország ellen lép pályára a Nemzetek Ligájában.
👉 https://t.co/6hy2vFGPjr#csakegyutt #magyarok https://t.co/9PCDwFQ9mU
— MLSZ (@MLSZhivatalos) November 3, 2026
A magyar válogatott kerete
Kapusok: Gundel-Takács Bence (ZTE FC), Pécsi Ármin (Hartberg), Tóth Balázs (Blackburn Rovers).
Védők: Bolla Bendegúz (Rapid Wien), Csinger Márk (FC Groningen), Kerkez Milos (Liverpool), Markgráf Ákos (FC København), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia), Orbán Willi (RB Leipzig), Osváth Attila (Ferencváros), Szalai Attila (Pogon Szczecin), Várkonyi Bence (Qarabağ).
Középpályások: Baráth Péter (Sigma Olomouc), Csongvai Áron (Saint-Étienne), Pető Milán (Paks), Schäfer András (Union Berlin), Styles Callum (West Bromwich Albion), Szoboszlai Dominik (Liverpool), Tóth Rajmund (Konyaspor), Urblík József (Vasas), Vitális Milán (AEK).
Támadók: Jurek Gábor (MTK Budapest), Lukács Dániel (Puskás Akadémia), Redzic Damir (RB Salzburg), Sallai Roland (Galatasaray), Szendrei Ákos (DVSC), Varga Barnabás (AEK).
Nemzetek Ligája, 4. forduló:
B divízió, 2. csoport:
Észak-Írország – Georgia 0-0
Ukrajna-MAGYARORSZÁG 1-2 (0-0)
a 3. forduló (október 2.) eredményei:
Magyarország-Georgia 1-0 (1-0)
Ukrajna – Észak-Írország 0-3 (0-2)
a 2. forduló (szeptember 28.) eredményei:
Észak-Írország – MAGYARORSZÁG 0-0
Georgia-Ukrajna 0-0
az 1. forduló (szeptember 25.) eredményei:
Georgia – Észak-Írország 0-1 (0-0)
MAGYARORSZÁG-Ukrajna 0-1 (0-0)
A csoport állása:
1. Észak-Írország 4 2 2 – 4-0 8 pont
2. MAGYARORSZÁG 4 2 1 1 3-2 7
3. Ukrajna 4 1 1 2 2-5 4
4. Georgia 4 – 2 2 0-2 2
A további program:
5. forduló (november 14., szombat):
Georgia-MAGYARORSZÁG, Tbiliszi 18.00
Észak-Írország – Ukrajna, Belfast 20.45
6. forduló (november 17., kedd):
MAGARORSZÁG – Észak-Írország, Puskás Aréna 20.45
Ukrajna-Georgia, Nagyszombat 20.45
Óriásit ugrottak a magyar válogatott esélyei – már a feljutás sem lenne meglepetés














