Borbély Balázs vezetőedző várhatóan nem számíthat a fiatal hálóőrre a csütörtöki Európa-liga-mérkőzésen.
Radnóti Dániel a Soroksár vasárnapi, Kozármisleny elleni NB II-es bajnokiján sérült meg. A 20 éves kapus egy nagy vetődéssel mutatott be szép védést, ám a mozdulat után az oldalát fájlalta. Bár ezt követően még egy szögletet is lehúzott, végül cserét kért. A helyére Jova Levente állt be, a Soroksár pedig 1–0-ra kikapott.
A fiatal hálóőr sérülése azért is érzékenyen érintheti a Ferencvárost, mert a zöld-fehérek legutóbbi két Európa-liga-mérkőzésén egyaránt ő védett. Radnóti a Viktoria Plzen és a Torreense elleni győztes találkozót is végigjátszotta.
A Csakfoci értesülése szerint a kapus hasfala húzódhatott meg. A sérülés vélhetően nem súlyos, ugyanakkor elképzelhető, hogy Radnótinak néhány hetet ki kell hagynia.
Mindez azt jelenti, hogy Borbély Balázs vezetőedző aligha számíthat rá a csütörtöki, AC Milan elleni idegenbeli Európa-liga-találkozón.
Az AC Milan–Ferencváros mérkőzést november 5-én, csütörtökön, magyar idő szerint 18.45-től rendezik a milánói San Siro Stadionban. A találkozó előtt a Ferencváros három győzelemmel, 9 ponttal a negyedik helyen áll az Európa-liga alapszakaszában, míg az AC Milan egy győzelemmel és két vereséggel, 3 ponttal a 24. helyet foglalja el.
Korábban
A Paks elleni győzelem után már a csütörtöki, San Siróban rendezendő összecsapás is szóba került.
AC Milan-Fradi: az Intert legyőző olaszokról beszélt Borbély és Yusuf














