A holland élvonal újoncánál a gyenge eredmények miatt elfogyott a türelem.
Bárány Donát sérülését követően vasárnap visszatért az ADO Den Haag csapatába, a Zwolle elleni 1–0-s vereség alkalmával 12 percet kapott, hétfőn pedig a klub bejelentette a Facebook-oldalán Robin Peter vezetőedző menesztését.
A 39 éves német szakember tavaly nyáron vette át az akkor még másodosztályú együttest, amelyet bajnoki címhez és feljutáshoz vezetett. Az élvonalban azonban már nem tudta megismételni a sikert: csapata az első három fordulóban pont nélkül maradt, első győzelmét pedig több mint két hónap után, a PSV Eindhoven ellen szerezte meg. Azóta három bajnoki mérkőzésen nyeretlen maradt, ráadásul a Holland Kupából is kiesett, miután tizenegyesekkel alulmaradt a negyedosztályú Excelsior ’31 ellen.
A klub közleményében így indokolta a döntést:
Az ADO Den Haag a csalódást keltő sportszakmai eredmények miatt – azonnali hatállyal – megszünteti együttműködését Robin Peter vezetőedzővel. A klub köszönetét fejezi ki Robinnak az elvégzett munkáért, és nagy elismeréssel tekint vissza a bajnoki címre, valamint az Eredivisiébe történt feljutásra.”
A csapat irányítását az új vezetőedző kinevezéséig Levi Schwiebbe veszi át.
Az ADO Den Haag 11 forduló után 6 ponttal a 17., kieső helyen áll a holland bajnokságban. Legközelebb november 7-én, szombaton a Sparta Rotterdamot fogadja.














