nb1.hu

Vasas: Megvan a diagnózis Tóth Milán sérüléséről

A Vasas támadója fájdalmas arccal hagyta el az MTK elleni mérkőzésen a pályát, a klub pedig megerősítette, hogy hosszú kihagyás vár rá.

A Vasas hivatalos oldalán közölte, hogy a szombati MRI-vizsgálat elülső keresztszalag-szakadást mutatott ki a Vasas támadójának bal térdében, akire így várhatóan nyolchónapos kihagyás vár.

A 24 éves futballista az elmúlt időszakban karrierje egyik legjobb szakaszát élte, teljesítményével Marco Rossi figyelmét is felkeltette.

Bemutatkozott a magyar válogatottban. A Nemzetek Ligájában az ukránok ellen pedig első gólját is megszerezte a nemzeti csapatban.

Tóth a pénteki, MTK elleni találkozón a 62. percben egy légi párharc után rosszul érkezett a talajra, és fájdalmat érzett a bal térdében.

Bár megpróbálta folytatni a játékot, rövid időn belül cserét kért. A Vasas végül 1–0-ra kikapott, a támadó szezonja pedig a sérülés miatt várhatóan véget ért.

Az angyalföldiek csapatorvosa, Dr. Lejkó Dezső is megszólalt.

„Bár pénteken este még volt okunk a bizakodásra, mert a fizikai tünetek alapján nem feltétlenül kellett a legrosszabbra gondolnunk, a mai MRI vizsgálat kimutatta a szalagszakadást.

Ez annyit jelent, hogy Milánt meg kell operálni és pótolni az elszakadt szalagot. A műtét időpontjával kapcsolatban még zajlanak az egyeztetések, azt követően ideális esetben nyolc hónap a rehabilitáció.

Korábban

A Vasas honlapján Erős Gábor megcáfolta az Index értesülését.

Lemondhatott a Vasas vezetőedzője – a klub reagált az Index értesülésére

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC