Több csapat is veretlen hazai pályán, miközben a Ferencváros három döntetlen után javítana.
Az NB I 10. fordulójának egyik legérdekesebb mérkőzését Újpesten rendezik, ahol a listavezető Puskás Akadémia lép pályára. A felcsúti együttes 2013 ősze óta mindössze kétszer kapott ki a Szusza Ferenc Stadionban, ugyanakkor az Újpest ebben az idényben még veretlen hazai pályán. Babó Levente csapata augusztus közepe óta vezeti a bajnokságot, és akkor is az élen marad, ha szombaton vereséget szenved.
A forduló pénteken az MTK–Vasas mérkőzéssel kezdődik, amelyen a második helyezett angyalföldiek tovább erősíthetik pozíciójukat. Szombaton a címvédő ETO Paksra látogat, a sereghajtó Honvéd pedig Nyíregyházán próbál javítani. Vasárnap a Debrecen a Zalaegerszeget fogadja, míg a Ferencváros a csütörtöki Európa-liga-mérkőzése után Kisvárdán folytatja szereplését.
OTP Bank Liga, 10. forduló
Péntek
MTK Budapest–Vasas FC, 20.00
- Az MTK sorozatban három vereséget szenvedett, és visszacsúszott a tabella tizedik helyére.
- A hazaiak középpályása, Szuhodovszki Soma piros lapja miatt három mérkőzésre szóló eltiltást kapott, így nem játszhat.
- A második helyezett Vasas idegenben eddig csak az Újpesttől kapott ki, miközben döntetlent játszott a Ferencváros otthonában.
- Az angyalföldi együttes a Honvédot és a Debrecent is legyőzte vendégként.
MTK-Vasas: hárommeccses eltiltás az MTK-nál, fővárosi rangadóval rajtol a forduló
Szombat
Nyíregyháza Spartacus FC–Kispest-Honvéd FC, 14.30
- Csaknem tíz év után játszik ismét NB I-es mérkőzést Nyíregyházán a Honvéd, amely 1981 óta mindössze háromszor győzött a szabolcsi megyeszékhelyen.
- A Nyíregyháza az utolsó előtti helyről várja a találkozót, de hazai pályán még veretlen.
- A Spartacus otthon legyőzte az Újpestet és a Kisvárdát, a Paks és a Ferencváros ellen pedig döntetlent játszott.
- A Honvéd három forduló óta sereghajtó, ugyanakkor egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.
Paksi FC–ETO FC, 17.00
- A címvédő ETO négy idegenbeli bajnokiján még nem szenvedett vereséget, de Efraín Juárez együttese csak az MTK otthonában tudott győzni.
- A győriek a Vasas, a Debrecen és a Kisvárda vendégeként egyaránt döntetlent játszottak.
- Az ETO egy ponttal előzi meg a Paksot, amely hazai pályán a legjobbak közé tartozik, és eddig csak a DVSC-től kapott ki.
- A Paks otthon legyőzte a Ferencvárost, az Újpestet és az MTK-t, a Honvéd ellen pedig döntetlent ért el.
Újpest FC–Puskás Akadémia FC, 19.30
- A listavezető Puskás Akadémia 2013 ősze óta 18 bajnokit játszott Újpesten, tízszer győzött, hatszor döntetlent ért el, és mindössze kétszer kapott ki.
- Babó Levente együttese öt idegenbeli mérkőzéséből négyet megnyert: a Debrecen, a Vasas és az ETO otthonában kapott gól nélkül győzött, az MTK ellen pedig 3–2-re nyert.
- A felcsúti együttes egyetlen idegenbeli vereségét Zalaegerszegen szenvedte el, a negyedik forduló óta vezeti a bajnokságot, és vereség esetén is az élen marad.
- Az Újpest hazai pályán veretlen, legyőzte a Debrecent, a Vasast és a Zalaegerszeget, az MTK ellen döntetlent játszott, Szélesi Zoltán együttese pedig négy forduló óta nem kapott ki.
Vasárnap
Debreceni VSC–Zalaegerszegi TE FC, 15.30
- A Debrecen a legutóbbi hat hazai, ZTE elleni bajnokiját megnyerte, az elmúlt 24 évben pedig a zalaiak mindössze kétszer győztek és egyszer játszottak döntetlent a Nagyerdei Stadionban.
- A DVSC az előző fordulóban Dzsudzsák Balázs vezérletével 1–1-es döntetlent ért el a Ferencváros otthonában, előtte viszont hazai pályán kikapott a Vasastól.
- A Zalaegerszeg az előző fordulóban 5–1-re legyőzte a Nyíregyházát, de ebben az idényben mind az öt idegenbeli bajnokiját elveszítette, ezeken összesen egy gólt szerzett.
- A zalaiak idegenbeli nyeretlenségi sorozata már tíz mérkőzés óta tart, legutóbb február elején, Felcsúton győztek.
Kisvárda Master Good–Ferencvárosi TC, 18.00
- A Kisvárda hazai pályán még soha nem győzte le a Ferencvárost az NB I-ben, tíz mérkőzésen három döntetlent és hét vereséget könyvelhetett el.
- A szabolcsi együttes az összes élvonalbeli egymás elleni találkozót figyelembe véve is csak egyszer, öt évvel ezelőtt tudta legyőzni a zöld-fehéreket.
- A Ferencváros csütörtök este a Viktoria Plzen ellen játszik az Európa-ligában, amelyben július óta hét győzelemmel és két döntetlennel veretlen.
- A bajnokságban a Ferencváros a hatodik helyen áll, legutóbbi három mérkőzése döntetlennel végződött, ugyanakkor hét forduló óta nem kapott ki.














