Hosszú egyeztetés előzte meg a döntést, végül megszületett a határozat.
Nem marad el az Izrael–Írország Nemzetek Ligája-mérkőzés, amelyet végül megrendezek vasárnap este a debreceni Nagyerdei Stadionban. Az ír válogatott kerete többórás egyeztetés után jelentős többséggel úgy döntött, hogy pályára lép a találkozón – szúrta ki a Csakfoci.
A döntést komoly belső vita előzte meg: az ír csapat szombati edzését elhalasztották és sajtótájékoztatót is később tartották meg, miközben a játékosok megvitatták, lejátsszák-e az Izrael elleni mérkőzést.
A többség végül a pályára lépés mellett döntött, így vasárnap 20.45-kor megrendezik Debrecenben az összecsapást. A keretben ugyanakkor lesz egy fontos hiányzó.
Gavin Bazunu személyes meggyőződésére hivatkozva visszalépett, és közösségi oldalán közölte, hogy nem kíván pályára lépni.
Úgy érzem, helytelen lenne részt vennem a közelgő, Izrael elleni mérkőzéseken. A döntésem kizárólag azon a személyes meggyőződésemen alapul, hogy az ártatlan emberek megölése helytelen.
– indokolta döntését az írek kapusa.
David Courell, az Ír Labdarúgó-szövetség (FAI) első embere közölte: tiszteletben tartja a játékosok eltérő véleményét.
„Jelentős többség született a folytatás mellett. Ennek alapján a szövetség meghozta a döntést az ír labdarúgás nevében, hogy ezt a mérkőzést is lejátsszuk, ahogyan azt mindig is terveztük” – mondta a vezető.
Hozzátette, a találkozón az ír játékosok fekete karszalagot viselnek majd az izraeli-palesztin konfliktusban elhunytak emlékére.
Heimir Hallgrímsson szövetségi kapitány korábban úgy fogalmazott, hogy senki sem érzi jól magát a kialakult helyzet miatt, ugyanakkor a csapat megpróbálja a lehető legjobban kezelni a rendkívül érzékeny körülményeket.














