nb1.hu

Szoboszlaiból „külön készültek” az ukránok, de szerencséjük volt

Az ukrán válogatott kulcsembere szerint a magyar együttes az első félidőben komoly gondokat okozott.

A Rossi-csapat hiába kezdte biztatóbban az Ukrajna elleni mérkőzést, a helyzetek kimaradtak, az ellenfél pedig végül egy góllal eldöntötte az összecsapást. Illja Zabarnij, a PSG védője sem tagadta: csapatának a szerencse is kellett a győzelemhez.

A 24 éves futballista a Nemzeti Sportnak adott exkluzív interjúban elmondta, pontosan olyan kemény találkozóra számítottak, amilyen végül Budapesten várt rájuk.

„Mindig nehéz idegenben futballozni, az ellenfelet elemi erővel támogatja a közönsége, és igyekszik megfelelni az igényeknek, mi meg közben próbáljuk a saját futballunkat játszani, ami nem könnyű” – kezdte a kétszeres BL-címvédő játékosa.

Zabarnij úgy látja, a magyar válogatott már az első félidőben megmutatta, mire képes. Marco Rossi együttese több komoly lehetőséget is kialakított, ám a befejezéseknél nem volt elég pontos.

A magyar válogatott nagyon jó csapat – mondta az ukrán bekk.

„Lehet, hogy azokban a szituációkban szerencsénk volt, ám idővel egyre inkább elkezdtük uralni a mérkőzést, betaláltunk, megnyugodtunk. ”

Szoboszlai mozgására is készültek

Zabarnij elárulta, az ukrán védelem nem lepődött meg azon, hogy Szoboszlai Dominik gyakran elhagyta a megszokott pozícióját, hiszen előzetesen alaposan feltérképezték a magyar válogatott játékát.

Persze nem könnyíti meg a védők életét, ha sok elmozgással építi akcióit az ellenfél, ilyenkor fontos a játékosok közti kommunikáció, megfelelő információkkal kell ellátni a csapattársakat.

A győztes rajt után Ukrajna célja egyértelmű: feljutni a Nemzetek Ligája A-ligájába.

„Szeretnénk a legjobbak ellen játszani, és megmutatni, vagyunk olyan jók mi is. Még ha tudjuk is, nagyon nem könnyű ellenük futballozni.”

Az ukrán válogatott hétfőn a pont nélküli Georgia vendégeként lép pályára. A házigazda az északírek elleni vereséget követően szövetségi kapitányt cserélt.

Korábban

Andrea Maldera büszkén értékelt a budapesti győzelem után, de figyelmeztetett: Ukrajna ennél sokkal jobb futballra is képes.

Az ukrán kapitány önkritikusan értékelt: „sokkal jobbak lehetünk ennél”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC