Tóth Balázs bravúrja emelkedett ki, miközben többen elmaradtak a várakozástól.
Vereséggel kezdte meg szereplését a magyar válogatott a Nemzetek Ligája B divíziójában. Marco Rossi csapata 1-0-ra kapott ki Ukrajnától.
A mérkőzésen voltak a magyar válogatottban olyanok, akiknek a teljesítménye elmaradt a várakozásoktól. Átlag felett Tóth Balázs teljesített – ehhez az ítélethez persze egy parádés bravúr is szükségeltetett.
Most következzék az NB1.hu Osztályozónaplója, amely rovat 1999 óta működik. Ebben továbbra sem csupán a statisztikai adatokra figyelünk, hanem magára a meccsélményre is, igyekezve rangjához méltóan kezelni az eseményeket.
Tízes skálán továbbra is csak azokat a játékosokat értékeljük, akik legalább 30 percet a pályán voltak.
Tóth Balázs 7
Tanítani való volt, ahogyan a 77. percben Krasznopir ziccerénél bravúrral védett, azok után, hogy már úgy tűnt, az ukrán játékos teljesen el tudta tolni mellette a labdát. Az első félidőben alig volt dolga, így kapta a gólt a 42. percben. Magabiztos volt, a gólvonal előtt továbbra is minden rendben van a magyar válogatottnál.
Bolla Bendegúz 6
Lehetett volna még jobb az osztályzata, ha a 19. percben, Szoboszlai beadása után öt méterről megszerzi a vezetést a magyar válogatottnak. Nem lehet bizonyítani, mi lett volna ezt követően. Oda kellett érnie, és ez remek volt, de attól még tiszta helyzet maradt. A földön megnyerte a párharcait, ami a védekezés egyik kulcseleme. Három beadásából kettő jó volt, a minőségi passzainak viszont alig több mint a fele sikerült. Cserébe Tóth Milán helyzetét remekül készítette elő, akárcsak Jurek Gáborét, és Báránynak is ő adott be.
Willi Orbán 5
Nem volt nagy irama a meccsnek, így a rutinjára igyekezett építeni, ami logikus döntés – vagy megérzés – volt a részéről. Az viszont kiütközött, hogy a mögé belőtt labdáknál, amikor versenyt is kell futni, gondba tud kerülni. Tóth Balázs második félidei bravúrjának nagy súlya van, mert ha kettővel mennek az ukránok…
Csinger Márk 5
Kiemelt faktora az osztályzatának, hogy a kapott gólnál Kerkez Milossal együtt nagyon rosszul helyezkedett. Addig magabiztos volt, és utána sem volt vele gond. Az a hiba viszont döntő momentumnak bizonyult.
Kerkez Milos 4
Rosszul helyezkedett a kapott gólnál ő is, ám további gondok is voltak a játékával. Alapembere a Liverpoolnak, mindenki azt szeretné, ha a magyar válogatottban is minimum olyan átlagteljesítményre lenne képes, mint a klubcsapatában. Ez most olyan meccs volt, amely abba a kategóriába tartozik, amely elmaradt ettől. Beadásainak a negyede volt jó, és a mutatottnál több párharcot szokott megnyerni.
Schäfer András 5
Belevetette magát a küzdelembe most is, amit a fejsérülése is jelzett. Ám ezúttal azért felőrlődött. Ebben az is szerepet játszhatott, hogy már az 5. percben besárgult, így teljes szenvedéllyel egyetlen párharcába sem mehetett bele. Mégis kétharmados többség van az ő javára a statisztikai mutatókban. A passzai is jó helyre kerültek.
Az északírek szövetségi kapitánya már figyelmeztetett a magyar válogatottra
Csongvai Áron 6
A francia másodosztályban kimagaslóan futballozik. Az első félidőben látszott rajta az önbizalom és a dinamika. A fordulás után mintha azt tekintette volna a legfontosabb feladatának, hogy azt a széles területet, amelyet be kell játszania, inkább védekezés szempontjából biztosítsa. És ez ugye nem látványos. Viszont hasznos volt.
Vitális Milán 4
Bőven érkeztek biztató hírek az AEK játékosaként nyújtott teljesítményéről. Ettől a szinttől viszont most elmaradt. Lett volna területe a játékra, ám kevésszer avatkozott közbe. A passzai pontosak voltak, de mindenki kombinatívabbnak várta a támadásainkban. Nem volt meglepetés, hogy a szünetben lecserélték.
A Vasas-szurkolók közönségkedvence, Tóth Milán (5) váltotta, aki egyből főszereplő lett. Rögtön kisárgázta a jobb oldali védő Krupszkijt, akit később emiatt le is cseréltek, Schäfer pedig végig a pályán maradt. Az 55. percben tíz méterről kihagyott egy ziccert, innentől kezdve pedig ugyanaz vonatkozik az újoncra, mint Bollára. A Vasasban a balszélről indul, Szoboszlai is sokat szervezett onnan a második félidőben, Kerkez pedig többet futott fel ugyanott. Így kissé feláldozva önmagát, beljebb kellett húzódnia.
Szoboszlai Dominik 6
Rengeteget vállalt magára, nagy területet járt be a mérkőzés közben, a hőtérképe majdnem az egész pályát lefedi. A cselei nem voltak túl sikeresek, viszont annak ellenére passzolt 89 százalékos pontossággal, hogy általában a fél ukrán csapat őt figyelte, és igyekezett hatástalanítani. A végén kijött belőle a szenvedély. Az ilyen hozzáállásért az argentinok például a vállukon cipelik az illetőt.
Redzic Damir 5
Eléggé bekezdett… Egyből volt egy beadása, majd amikor a 11. percben Lukács a lécet találta el, onnan indult az akciónk, hogy labdát szerzett. Bolla helyzeténél is tőle indult az akció. Kár, hogy soha nem tudjuk meg, mi lett volna, ha nem sérül meg a bokája, mert addig hatosra játszott.
Lukács Dániel 4
Marco Rossi megérezte, hogy lesz ziccere, ezért ő kezdett Varga Barnabás helyén. Félfordulatból találta el a lécet, gólt érdemelt volna. Az igazi átütőerő viszont onnantól kezdve hiányzott a játékából.
Bárány Donát (5) váltotta a szünetben, mert kellett az őserő az ukránok kapuja és tizenhatosa elé is. Volt nála a labda az ellenfél tizenhatosán belül. Volt egy fejese, az általunk kedvelt stílusát pedig sárga lappal jutalmazta a játékvezető.
Korábban
Az Európa-bajnokság mellett így az olimpiáról is lemarad a magyar U21-es labdarúgó-válogatott.
Ollózós góllal indult a magyar U21-es válogatott rémálma Horvátországban














