A múlt heti 4–0-s siker után ezúttal is győzelmet aratott az Újpest FC női csapata a Simple Női Ligában. A lila-fehérek 3–0-ra nyertek a PMFC otthonában.
Az első félidő még nem hozott gólt, bár az Újpest több lehetőséget is kialakított. A játékrész végén mégis a hazaiak kerültek közel a vezetés megszerzéséhez, de Terestyényi Anna mindkét alkalommal bravúrral hárított.
A szünet után aztán alaposan felgyorsultak az események. Sam Tristan rövid időn belül kétszer is betalált: előbb egy látványos ollózós mozdulattal szerzett vezetést, majd bő egy perccel később 17 méterről bombázott a bal alsó sarokba.
A szemre is tetszetős találatok az alábbi hivatkozásra kattintva tekinthetőek meg:
Az Újpest a folytatásban is kézben tartotta a mérkőzést, a 73. percben pedig Nagy Lilla gólja döntött el minden lényegi kérdést.
A vendégek később tizenegyest is kaptak, ám a kapus, Terestyényi Anna lövését Török Noémi hárította, így maradt a 3–0.
Az első félidőben még valahol úton voltunk a busszal, fogalmunk nem volt, milyen rendezvényen vagyunk, ez látszódott a játékunkon.
– értékelt Oroszi Sándor, az Újpest vezetőedzője.
A szakember elárulta, a szünetben ezért változtatni kellett a játékon és a szerkezeten is. A módosítások aztán gyorsan meghozták az eredményüket.
„A második félidőre bele kellett nyúlni a csapatba szerkezetileg, illetve a szünetben kaptak egy kisebb fejmosást is és a fordulás után – ugyanúgy, mint múlt héten, egy nagy fordulattal – átvettük az irányítást.
Kezdeményezőbbek voltunk, többet támadtunk, többet birtokoltuk a labdát és elvitathatatlan, hogy Sammy Tristan két óriási gólja mesébe illő volt és rátette a bélyegét a mérkőzésre.
Nagy Lilla is szép játék végén talált be és sajnos még egy tizenegyest is tudtunk hibázni – ebben nagyon jók vagyunk.”
Oroszi Sándor összességében a második félidő miatt lehetett elégedett, hiszen a szünetben végrehajtott változtatások után csapata sokkal határozottabban futballozott. A lila-fehérek ezzel a Szekszárd elleni múlt heti siker után ismét három pontot szereztek.
A két csapat október 2-án ismét összecsap, akkor már a Magyar Kupa 4. fordulójában, ugyancsak Pécsen.
Simple Női Liga NB I, 10. forduló
PMFC–Újpest FC 0–3 (0–0)
Pécs, 30 néző. V.: Sveda (Zámbó, Kovács Á.)
ÚJPEST FC: Terestyényi – Nagy Sz. (Ónodi, 87.), Kókai, Vidács, Boros – Madarász – Csuhai (Feketevízi, 87.), Erdész (Nagy L., a szünetben, Siklér, 80.), Malesevic, Perjési (Soós, a szünetben) – Tristan. Vezetőedző: Oroszi Sándor
Gól: Tristan (47., 49.), Nagy L. (73.)














