nb1.hu

DVSC: a Loki edzőlegendája más megvilágításba helyezte a szezonkezdetet

A Loki felemás szezonkezdeten van túl, Herczeg András szerint azonban bőven akad ok a bizakodásra, különösen a fiatalok teljesítménye miatt.

A Debreceni Labdarúgó Akadémia vezetője és a DVSC korábbi sikeredzője szerint a tehetségek eddigi szereplése bizakodásra ad okot.

Úgy véli, a nyáron alaposan átalakult keretben a fiatalok stabil teljesítményt nyújtanak, és rászolgáltak a szakmai stáb bizalmára.

A szakember a haon.hu-nak adott interjújában elárulta, a debreceni fiatalok esetében nem az MLSZ fiatalszabálya a döntő szempont.

Mondogatják az emberek az MLSZ fiatalszabályát, de ezek a srácok akkor is játszanának, ha ez nem lenne.

Külön nem szeretnék kiemelni senkit, de hatalmas büszkeség ez a DLA-nak, hogy NB I.-es szinten is megállják a helyüket a debreceni fiatalok.”

A szakember szerint a jelenlegi generáció mellett az akadémián további olyan tehetségek dolgoznak, akik idővel eljuthatnak a felnőttcsapatig.

„Bízom benne, hogy ez így lesz a jövőben is, azt pedig elárulhatom, hogy még bőven vannak olyanok az akadémián, akik a kellő munka befektetésével idővel berobbanhatnak a csapatba” – tette hozzá.

A debreceni utánpótlás munkáját Szűcs Tamás és Bárány Donát pályafutása is visszaigazolja, ugyanis mindketten bekerültek Marco Rossi magyar válogatott keretébe.

Herczeg úgy látja, amikor a szövetségi kapitány lehetőséget adott nekik, mindketten bizonyították, hogy képesek hozzátenni a nemzeti csapat játékához.

A DLA vezetője úgy látja, további tehetségek előtt nyílhat meg az út az NB I felé, ha megfelelően dolgoznak. A magyar válogatott Ukrajna elleni mérkőzésével kapcsolatban ugyanakkor nem számít könnyű összecsapásra, de bízik a mieink győzelmében.

Magyarország–Ukrajna: a magyar válogatott várható kezdőcsapata

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC