nb1.hu

Az FK Csíkszereda korábbi vezetőedzője veszi át Vida Kristopher csapatát

Ilyés Róbert a válogatott szünet után mutatkozik be tétmeccsen új klubjánál.

Az FK Csíkszereda korábbi vezetőedzője, Ilyés Róbert veszi át Vida Kristopher román másodosztályban szereplő csapatának, a CSM Olimpia Szatmárnémetinek az irányítását a klub bejelentése szerint.

Ilyés a válogatott szünetet követően, a CS Dinamo elleni mérkőzésen mutatkozik be tétmeccsen az Olimpia kispadján. Új csapatát azonban már október 1-jén irányítja, amikor a szatmáriak edzőmérkőzésen Kolozsváron a CFR-rel találkoznak.

Az 52 éves szakember 2013-ban még játékosedzőként kezdte edzői pályafutását az FK Csíkszeredánál, majd 2018 és 2023 között a Sepsi OSK szakmai stábjában dolgozott a Superligában, Leo Grozavu, Cristiano Bergodi, majd László Csaba mellett. Ilyés 2023 márciusában tért vissza szülővárosa csapatához, amellyel 2025-ben feljutott az élvonalba, idén pedig a 11. helyen zárta a székelyföldi klub első Superliga-idényét.

A Liga 2-ben nyolc forduló után is nyeretlen, mindössze négy pontot és három gólt szerző partiumi klub kedden menesztette a nyáron kinevezett vezetőedzőjét, Alexandru Pelici-et. A CSM Olimpia ezt követően azonnal tárgyalásokat kezdett Ilyéssel, aki az előző idény végén, szerződése lejártával távozott a Csíkszeredától.

Korábban

Közös megegyezéssel bontott szerződést a szuperligás klub és vezetőedzője.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC