nb1.hu

Kiderült, miért nem adták meg a DVSC góljait a Vasas ellen

A Vasas 4–2-es debreceni győzelme után több vitatott jelenet is borzolta a kedélyeket, az MLSZ pedig részletesen megindokolta a döntéseket.

Eseménydús mérkőzésen nyert 4–2-re a Vasas a Debreceni VSC otthonában, a találkozón azonban három olyan szituáció is akadt, amely komoly vitát váltott ki.

A Loki két gólt is szerzett, amelyet végül nem adtak meg, míg a hosszabbításban az is kérdéses volt, hogy Iyinbor Patrick a gólvonalról vagy azon túlról tisztázott-e. Az M4 Sport megkeresésére a Magyar Labdarúgó-szövetség részletes szakmai értékelést adott a jelenetekről.

Dzsudzsák Balázs gólja

Az első vitatott eset az 59. percben történt. Egy debreceni támadás végén Dénes Vilmos az oldalvonal közelében próbálta játékban tartani a labdát, az asszisztens azonban úgy ítélte meg, hogy az teljes terjedelmével elhagyta a játékteret.

Dzsudzsák Balázs ezt követően a kapuba lőtt, ám a játékvezető még az akció közben sípolt.

Az MLSZ szerint az asszisztens megfelelő pozícióból hozta meg a döntést, hiszen az ilyen kint–bent szituációk megítélése elsősorban az ő feladata.

A rendelkezésre álló televíziós felvételek ráadásul nem adnak minden kétséget kizáró bizonyítékot arra, hogy a labda valóban a pályán maradt volna.

Hibázott a játékvezető

A szövetség ugyanakkor hibát is talált a jelenetben. Az asszisztens ugyanis azonnal jelzett, a játékvezető viszont csak késve fújt a sípjába.

Emiatt a játék az asszisztens jelzése után is folytatódott, Dzsudzsák pedig közben a kapuba juttatta a labdát. Mivel azonban a sípszó már megszakította a játékot, a találatot ezt követően nem lehetett megadni.

A zászlókésleltetés sem feltétlenül lett volna indokolt: ezt a technikát akkor alkalmazzák, amikor az asszisztens bizonytalan a döntésében, és lehetőséget akar adni a támadás folytatására, illetve egy esetleges VAR-vizsgálatra. Ha azonban egyértelműnek ítéli meg, hogy a labda kint volt, azonnal jeleznie kell.

81. perc: újabb elvett Loki-gól

Bryan Adinany egy szabadrúgás után a Vasas kapujába talált, a játékvezető először gólt ítélt, a VAR jelzése után azonban helyszíni videózás következett, majd érvénytelenítették a találatot.

Az MLSZ szerint Dénes Vilmos már a szabadrúgás elvégzésekor leshelyzetben tartózkodott, ráadásul mozgásával akadályozta a védőt, így nem pusztán leshelyzetről, hanem les szabálytalanságról volt szó.

A leshelyzet önmagában ugyanis nem szabályellenes, az viszont már igen, ha a támadó ebből a pozícióból akadályozza ellenfelét.

Felmerült az is, hogy a labda később egy Vasas-játékosról pattant Dénes Csanádhoz, ami megszüntethette volna a leshelyzetet. Ehhez azonban az ellenfélnek szándékosan, kontrolláltan kellett volna megjátszania a labdát.

Az úgynevezett „deliberate play” megítélésénél nem az a döntő, hogy a védő hozzá akart-e érni a labdához, hanem az, hogy volt-e tényleges lehetősége annak kontrollált megjátszására.

Az MLSZ értékelése szerint ebben az esetben nem történt ilyen. A levegőben érkező labda a védőről kontrollálatlanul pattant tovább, ezért az érintés nem számított szándékosnak. A korábbi leshelyzet így továbbra is fennállt, a gólt pedig szabályosan vonták vissza.

DVSC-Vasas: Két gólt vett el a VAR a Lokitól – nem volt elég a kétgólos előny”

A hosszabbításra is jutott egy vitatott szituáció

A harmadik eset már a ráadásban történt. A Vasas 3–2-es vezetésénél Bryan Adinany kicsúsztatta a labdát Engedi Márk kezéből, majd Iyinbor Patrick tisztázott a gólvonal környékén. A kérdés az volt, hogy a labda teljes terjedelmével áthaladt-e a vonalon.

Az MLSZ szerint a televíziós felvételek alapján ezt nem lehetett egyértelműen megállapítani. Ilyenkor az asszisztens pályán meghozott döntése marad érvényben, hiszen csak olyan technikai bizonyíték alapján lehet felülírni, amely kétséget kizáróan igazolja az ellenkezőjét.

Ráadásul a szövetség szerint még egy bizonyított gól sem lett volna érvényes: Adinany ugyanis közvetlenül a labda kapuba kerülése előtt szabálytalanul támadta Engedi Márkot.

A szövetség szakmai értékelése alapján tehát a három vitatott szituáció közül az elsőnél a késedelmes sípszó jelentett hibát, a másik két esetben viszont helyes játékvezetői döntés született.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC