Izgalmas mérkőzésen 1-1-es döntetlent játszott egymással a Nyíregyháza és a Ferencváros az OTP Bank Liga 8. fordulójában.
A két csapat nem sokáig tapogatózott, a Szpari ugyanis már a 7. percben megszerezte a vezetést. Egy rossz ferencvárosi passz után a hazaiak lecsaptak a labdára, Hős Zsombor pedig tíz méterről, a bal alsó sarokba gurítva juttatta előnyhöz csapatát.
A korai gól után sem vett vissza a Nyíregyháza, sőt. Katona Mátyás és Kvasina is közel járt a második találathoz: előbbi lövését Varga védte, a támadó pedig Manner passzát követően 22 méterről találta el a kapufát.
A Ferencváros sem maradt veszélytelen, Osváth távoli lövése ugyancsak a lécen csattant, így a szünetre 1–0-s hazai előnnyel vonultak a felek.
A második félidőre változtatott a Fradi: Gómez érkezett Lakatos helyére, és a vendégek valamivel határozottabban kezdték keresni az egyenlítést.
Az 49. percben már majdnem össze is jött a gól: Kovács Milán röviden csúsztatott haza, Lisztes lecsapott a labdára, de Tóth Balázs jól mozdult ki a kapujából, és szögletre mentett.
Nem sokkal később Zachariassen fejese okozott kellemetlen pillanatokat a hazaiaknak, a kapus azonban nehezen, de végül megszelídítette a labdát.
A Nyíregyháza közben kontrákból próbált veszélyeztetni, Katona Mátyás éles szögből leadott lövésénél Varga Ádámnak kellett lábbal hárítania.
A mérkőzés 60. percében aztán megérkezett az egyenlítő találat.
Osváth beadása után Lisztes sarokkal tette tovább a labdát Gómeznek, aki elsőre még nem tudott kapura fordulni, ám harcosan megtartotta a labdát, lefordult Katona Leventéről, majd Tóth Balázs mellett a kapuba pöckölte a játékszert.
A hazaiak számára ráadásul egy másik kellemetlen pillanatot hozott a vendég egyenlítés: Tóth Balázs térde ugyanis kifordult. A kapus még megpróbálta folytatni a játékot, végül azonban le kellett cserélni. Dala Martin érkezett a helyére.
Az 1–1 után ismét felváltva forogtak veszélyben a kapuk, ám a Nyíregyháza a hajrában több lehetőséget is kidolgozott. Kvasina jó helyzetben nem találta el megfelelően a labdát, később pedig Ingolitsch is közelről próbálkozhatott, de ő sem járt sikerrel.
Kései VAR-vizsgálat
A hajrá azonban tartogatott még egy komoly fordulatot. A 91. percben Zachariassen a kapuba lőtt, ám a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot.
Az esetet a VAR is vizsgálta: Birmancsevics beadásánál ő maga biztosan nem volt lesen, a kérdés az volt, hogy a középen lesen helyezkedő Kovacevic zavarta-e a játékot. A vizsgálat után maradt a döntés, így a Ferencváros nem tudta megszerezni a győztes találatot.
A Szpari értékes döntetlent ért el az ezüstérmes ellen, miközben a zöld-fehérek hiába találtak be a hajrában, a les miatt érvénytelenített gól miatt nem tudták megszerezni a három pontot.
LABDARÚGÓ NB I, 8. FORDULÓ
NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC–FERENCVÁROSI TC 1–1 (1–0)
Nyíregyháza, Városi Stadion, 19.30 (Tv: M4 Sport). Vezette: Bognár Tamás (Kóbor Péter, Rózsa Dávid)
NYÍREGYHÁZA: Tóth B. (Dala, 64.) – Jovanov, Temesvári, Katona L., Katona M. – Hős (Ingolitsch, 64.), Kovács M., Toma (Zikovic, 89.) – Kvasina, Regza (Batoum, 64.), Manner (Katona B., 79.). Vezetőedző: Bódog Tamás
FERENCVÁROS: Varga Á. – Osváth, Lakatos Cs. (M. Gómez, a szünetben), Raemaekers, O’Dowda – N. Keita (Nagy Á., 85.) – Yusuf (Bero, 85.), Zachariassen, Corbu, Arzani (Birmancsevics, 72.) – Lisztes (Kovacevic, 72.). Vezetőedző: Borbély Balázs
Gólszerzők: Hős (7.), ill. M. Gómez (60.)
Az OTP Bank Liga tabellája
- Puskás Akadémia FC 8 5 0 3 13–10 15
- ETO FC 8 4 3 1 16–10 15
- Vasas FC 8 4 2 2 17–11 14
- Újpest FC 8 4 2 2 17–13 14
- Ferencvárosi TC 7 3 3 1 11–8 12
- Paksi FC 8 3 2 3 16–17 11
- MTK Budapest 8 2 3 3 15–14 9
- Kisvárda Master Good 8 2 3 3 9–10 9
- DVSC 8 2 3 3 12–15 9
- Nyíregyháza Spartacus FC 8 2 2 4 9–14 8
- ZTE FC 8 2 0 6 7–17 6
- Kispest-Honvéd FC 7 1 3 3 11–14 6
Korábban
Kubatov Gábor a Ferencvároshoz fűződő kapcsolatáról és saját jövőjéről beszélt, miután az új szabályozás az FTC elnöki posztját is érintheti.














