nb1.hu

Szendrei Ákos duplázott, hatgólos meccsen nyert a DVSC Pakson

Szendrei Ákos duplája alapozta meg a DVSC paksi győzelmét, a hatgólos mérkőzésen a vendégek négy találatig jutottak.

A mérkőzés előtt köszöntötték a hazaiak csapatkapitányát, Szabó Jánost, aki eddig 400 mérkőzést játszott a Paks színeiben.

Az első percek „ismerkedése” után nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak a vendégek, akik már az első helyzetüket gólra váltották: Guerrero bal oldali beadása után az élete első NB I-es meccsén szereplő Egri Imre fejelt a paksi nevelésű Szendreihez, aki ugyancsak fejjel továbbította a labdát a bal alsó sarokba. Néhány perc múlva egyenlíthetett volna a hazai csapat, de Szalai közeli fejesét Andrejev hárítani tudta.

A Paks egyre inkább átvette az irányítást, de egy kontra végén mégis a Loki szerzett újabb gólt: a támadás végén Dénes önzetlenül Szendreihez passzolt, aki jobbal félmagasan a kapu bal oldalába lőtt.

Jobban használta ki a helyzeteit a Debrecen

Kétgólos hátránya tudatában még intenzívebben kezdett támadni a Paks, ennek rögtön meg is lett az eredménye, Haraszti éles szögből leadott közeli lövésénél ugyanis a vendégek kapusa már tehetetlen volt. A folytatásban is a házigazda próbálkozott többet távolról és közelről egyaránt, de mégis a Debrecen lőtt újabb gólt, miután az előrehúzódó Guerrero a bizonytalan védők között ballal kilőtte a jobb alsó sarkot.

A gólgazdag első félidő után a szünetben kettőt cserélt Bognár György, a hazaiak vezetőedzője, a vendégek csapatkapitányát, Dzsudzsákot pedig néhány perc elteltével sérülés miatt kellett lecserélni. A Paks megpróbálta beszorítani ellenfelét, ez többé-kevésbé sikerült is neki, de Andrejev és a védelem többi tagja jól tette a dolgát. A játékrész derekán felszabadult a nyomás alól a DVSC, újra veszélyeztetett, előbb Baldoni lövését kellett védenie Kovácsiknak, majd Dénes beadása után Vas szerencsétlenül ért a labdába, amely a saját kapujába pattant.

Az újabb góllal megpecsételődött a hazaiak sorsa, akik azonban tovább rohamoztak, a hajrában még sikerült bevenniük a megsérült Andrejev helyére beállt Erdélyi kapuját. Tóth Barna fejesgólja azonban már csak az eredmény kozmetikázására volt elegendő.

Az utolsó percekben Langot érzékeny helyen találta telibe a labda, hordágyon kellett levinni a pályáról, de végül néhány pillanatra még vissza tudott térni, és megünnepelhette társaival a győzelmet.

OTP Bank Liga, 7. forduló

Paksi FC-Debreceni VSC 2-4 (1-3)

Paks, 2781 néző, v.: Káprály

gólszerzők: Haraszti (24.), Tóth B. (81.), illetve Szendrei Á. (6., 22.), Guerrero (39.), Vas (72., öngól)
sárga lap: Szabó J. (88.), illetve Dénes (89.)

Paksi FC: Kovácsik – Győrfi, Vas, Belényesi (Tóth B., a szünetben), Szabó J., Lapu (Simut, 75.) – Pető, Papp, Horváth K. (Windecker, a szünetben), Haraszti – Szalai (Galambos, 75.)

Debreceni VSC: Andrejev (Erdélyi, 76.) – Tercza, Szakál, Lang, Guerrero – Patai (Samper, 68.), Boskovic – Egri (Baldoni, 68.), Dzsudzsák (Sain, 54.), Dénes – Szendrei Á. (Adinany, 68.)

  • A tabella
  • 1. Puskás Akadémia FC 6 4 0 2 10- 8 12
  • 2. Vasas FC 7 3 2 2 13- 9 11
  • 3. Újpest FC 6 3 1 2 13-10 10
  • 4. Ferencvárosi TC 5 3 1 1 8- 5 10
  • 5. ETO FC 6 2 3 1 11- 7 9
  • 6. MTK Budapest 7 2 3 2 14-12 9
  • 7. Kisvárda Master Good 7 2 3 2 9- 9 9
  • 8. Debreceni VSC 7 2 3 2 10-11 9
  • 9. Paksi FC 7 2 2 3 15-17 8
  • 10. Nyíregyháza Spartacus FC 7 2 1 4 8-13 7
  • 11. Kispest-Honvéd FC 5 1 3 1 8- 8 6
  • 12. Zalaegerszegi TE FC 6 1 0 5 5-15 3
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC