nb1.hu

Varga Kevin edzéslehetőséget kért, végül „hazaigazolt” – a sportigazgató elárulta, mit nyerhet vele a csapat

Személyében korábbi magyar válogatott játékossal erősítette meg keretét a Karcag. Szakály Péter sportigazgató is megszólalt.

A karcagi születésű szélső pályafutása is a városban kezdődött, az élvonalban pedig a DVSC színeiben mutatkozott be, majd 2018-ban a nemzeti csapatban is pályára lépett.

A 30 éves futballista 2020-ban külföldre szerződött, és a török Kasimpasában folytatta, ahol 55 mérkőzésen kapott lehetőséget. Később a svájci Young Boys, a török Hatayspor, valamint a ciprusi Apollon Limassol játékosa is volt.

Varga 2024 elején Romániában, a Sepsi OSK-nál futballozott, majd ismét török kaland következett az Ankaragücü színeiben. Magyarországon legutóbb a Nyíregyházát, illetve a Honvédot erősítette.

A válogatottban világbajnoki selejtezőkön, Európa-bajnoki csoportmérkőzéseken és Nemzetek Ligája-találkozókon is pályára lépett. Most azonban visszatért oda, ahonnan annak idején elindult.

Szakály Péter sportigazgató elmondása szerint Varga négy héttel ezelőtt még csupán edzéslehetőséget kért a klubtól, a közös munka azonban olyan jól alakult, hogy végül megállapodás született.

Nagy öröm számunkra, hogy végül sikerült megállapodnunk, így egy újabb korábbi válogatott játékossal erősödik a keretünk – ráadásul egy karcagi kötődésű labdarúgóval. Kevin érkezése egyértelmű minőségi előrelépést jelent a támadójátékunkban.

Ugyanakkor legalább ennyire fontos számunkra, hogy a személyisége, a hozzáállása és a mentalitása alapján is nagyon jól illeszkedik az öltözőnkbe. Az ő leigazolása szakmailag és a klub identitása szempontjából is fontos lépés számunkra” – fogalmazott Szakály.

Varga Kevin számára így különleges fejezet kezdődik: a korábban a válogatott mezét is viselő futballista visszatért szülővárosa csapatához.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC