A Szuperliga címvédője a magyar válogatott támadó találatával szerzett vezetést a Kifisia otthonában, a házigazda azonban az utolsó pillanatokban egyenlített.
Az AEK Athén mindkét magyarja a kezdőben kapott lehetőséget. Vitális Milán 69, Varga Barnabás 82 percet játszott.
A vasárnapi volt a Kifisia első bajnokija a szezonban. A hazai együttes nagyszerűen tartotta magát, sőt, a statisztika szerint veszélyesebb helyzeteket dolgozott ki, mint az AEK, amelynek labdabirtoklási fölénye sokáig meddőnek bizonyult.
Az áttörés a 63. minutumban érkezett meg: Răzvan Marin indítását Varga Barnabás lőtte higgadtan az ecuadori Moisés Ramírez kapujába.
A vezető gól után hat perccel változtatott a címvédő: Vitális Milán és Lovro Majer számára is befejeződött a mérkőzés. A magyar középpályás ezúttal is pontosan futballozott, 95%-kal passzolt, a párharcai felét megnyerte, s egy labdát is szerzett.
Varga Barnabas szűk negyedórával később jött le. Az utolsó három meccsén négy gólt szerző csatárt Zini váltotta a 82. percben.
A hosszabbításban emberhátrányba került a házigazda, de ez sem szegte kedvét, hiszen a 97. minutumban (4 perc volt a jelzett hosszabbítás – a szerk.) a csereként beálló Bernardo révén kiegyenlített.
A játékvezető nem sokkal később lefújta a mérkőzést, így az AEK két pontot otthagyott az Aposztolosz Nikolaidisz Stadionban.












