nb1.hu

Jacobacci a védekezést dicsérte, Celikkaya szerint igazságtalan eredmény született

A mérkőzés után a két vezetőedző eltérően értékelte a látottakat.

A Kispest-Honvéd 1–0-ra legyőzte a Zalaegerszeget az OTP Bank Liga 6. fordulójának szombati összecsapásán.

Maurizio Jacobacci elsősorban csapata védekezését és a szerencsés pillanatokat emelte ki, míg Filipe Celikkaya szerint egy korai nagy lehetőség döntően befolyásolhatta volna az összecsapás alakulását.

A Honvéd szakvezetője örömmel nyilatkozott a siker után, és úgy vélte, játékosai mindent megtettek a győzelemért.

Nagyon örülök a mai eredménynek, különösen a srácok miatt, akik mindent beleadtak azért, hogy győzzünk, elmentek a határokig.

Jacobacci szerint ezúttal melléjük állt az a szerencse, amely korábban hiányzott, ráadásul kapott gól nélkül hozták le a találkozót.

„Az a csipetnyi szerencse, amelynek az elpártolása miatt eddig panaszkodtam, most végre mellénk szegődött. Az első nagy helyzet ugyanis az ellenfél előtt adódott a tizenhatosunkon belül, de jól jött ki a kapusunk, és így nem szenvedtünk találatot.”

Az öt védővel felálló együttes tudatosan próbálta lezárni a területeket a technikás, gyors zalai támadók előtt.

„Mindenképpen el kell ismernem, hogy sikerült kapott gól nélkül lehoznunk a mérkőzést, és a védekezésünket is jó minőségben oldottuk meg.”

Celikkaya Maxsuell kihagyott ziccere miatt is bánkódhat

A zalaiak vezetőedzője úgy véli, igazságtalan eredmény született. A szakember szerint csapatának elsősorban a gólszerzéssel vannak gondjai, miközben a játék képe alapján legalább a döntetlent megérdemelték volna.

„Legfőképp amiatt aggódunk, hogy nem lövünk gólokat, hiszen a futballban ez a legfontosabb a győzelemhez. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy a végeredmény igazságtalan volt, döntetlennek kellett volna születnie” – fogalmazott Celikkaya.

A tréner külön kiemelte Maxsuell kihagyott ziccerét, amely szerinte alapjaiban változtathatta volna meg a mérkőzés alakulását.

A ZTE vezetőedzője ugyanakkor nem kívánt a vereségnél leragadni, és már a közeljövőre tekintett.

„Minél hamarabb túl akarunk lenni az átigazolási időszakon, hogy utána arra koncentráljunk, ami a legfontosabb, ez pedig a ZTE, a klub, nem pedig az egyes játékosok.

Celikkaya szerint a jelenlegi nehézségek ellenére folyamatosan dolgoznak, és biztos abban, hogy a ZTE a jövőben sok mérkőzést fog megnyerni.

A ZTE így újabb vereséggel zárta a fordulót. A zalaiak számára a következő időszakban a támadójáték hatékonyságának javítása lehet az egyik legfontosabb feladat, a vezetőedző pedig továbbra is bízik abban, hogy a befektetett munka eredményekben is megmutatkozik.

A mérkőzésről

A házigazda a 18. percben szerezte meg a vezetést: Csontos beadása után Szamosi Ádám 11 méterről a bal alsó sarokba helyezett. A találatot a VAR is vizsgálta Kállai kezezésének és egy esetleges leshelyzet gyanúja miatt, ám végül érvényben maradt az 1–0.

A ZTE ezt követően többször próbált gyors kontrákkal válaszolni, de nem tudott élni lehetőségeivel, így hazai előnnyel mehettek pihenőre a csapatok.

A második félidő elején mindkét vezetőedző változtatott, a Honvédnál Pinte, a ZTE-nél pedig Richards érkezett a pályára.

A hazaiak lendületesen folytatták, több alkalommal is veszélyeztették Gundel-Takács kapuját. Somogyi Ádám lövése után a zalai kapus szögletre mentett, majd Kállai beadásából Alic és Somogyi Tamás előtt is adódott lehetőség.

A vendégek elsősorban a gyors megindulásokból próbáltak zavart kelteni. Még a két Kispest-lehetőség előtt Calderón tört be a tizenhatoson belülre, de Baki becsúszva tisztázott előle.

Tovább próbálkozott a ZTE: a 75. percben Krevszun távoli próbálkozása azonban jócskán célt tévesztett.

Egy percre rá komoly hazai helyzetet jegyezhettünk fel: Hangya középre fejelt labdáját Szamosi kilenc méterről szintén fejjel küldte kapura, Gundel-Takács azonban bravúrral a léc fölé tolta a kísérletet.

Nem sokkal később Szamosi egy összefejelés során megsérült, így le kellett cserélni, a hajrára pedig mindkét csapat frissített a keretén.

A 83. minutumban centiken múlott a zalaegerszegi egyenlítés: Amato életerős lövése a keresztlécet trafálta telibe.

Az ötperces ráadásban már nem történt említésre méltó esemény. A Kispest-Honvéd első győzelmét aratta az élvonalban.

KISPEST-HONVÉD FC–ZTE FC 1–0 (1–0)

Budapest, Bozsik Aréna, 17 óra (Tv: M4 Sport). Vezette: Derdák

KISPEST: Hadzikic – Kállai K. (Pauljevics, 78.), Baki, Boldor (Szafronov, 86.), Hangya – Somogyi Á., Csontos – Zuigeber (Pinte, a szünetben), Somogyi T. (Eddaraj, 68.), Szamosi (P. García, 78.) – Alic. Vezetőedző: Maurizio Jacobacci

ZTE: Gundel-Takács – Csonka (Harangi, 87.), Pereza, Penalba (D. Silva, 87.), Calderón – Teixeira (Richards, a szünetben), Amato, Krevszun, Kiss B. – Babos (Marques, 75.), Maxsuell (Tchicamboud, 87.). Vezetőedző: Felipe Celikkaya

Gólszerző: Szamosi (18.)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC