nb1.hu

Borbély Balázs elárulta, mi változtatta meg a Fradi játékát a Górnik ellen

A vezetőedző szerint a továbbjutás fontosabb volt a mutatott játéknál.

A Fradi 1–1-es döntetlent játszott a Górnik Zabrze otthonában az Európa-liga-selejtező harmadik fordulójának visszavágóján, így 2–1-es összesítéssel továbbjutott, és a negyedik fordulóban a Trabzonspor ellen folytathatja.

A mérkőzés után Borbély Balázs sajtótájékoztatón értékelt. A Fradi vezetőedzője nem volt maradéktalanul elégedett a játékkal, különösen az első félidőben látottakkal, de ebben a helyzetben a továbbjutást tartotta a legfontosabbnak – a FradiMédia jelentése szerint.

Egy ilyen mérkőzésen fontosabb maga az eredmény, mint a játék. Tisztában vagyunk vele, hogy a játék nem volt optimális, főleg az első félidőben, de most nagyobb a hangsúly az eredményen.”

Borbély a második félidőben Nagy Ádámot, Naby Keitát és Callum O’Dowdát is pályára küldte. Úgy érezte, a csapat középen nem volt elég labdabiztos és meggyőző, a cserék után azonban megváltozott a játék képe, a Fradi átvette az irányítást.

A vezetőedző Zachariassen hozzáállását külön is kiemelte. Szerinte a játékos akkor is küzd, rengeteget fut és elvégzi a védekezésben szükséges piszkos munkát, amikor nem úgy futballozik, ahogyan szeretne, miközben a gólveszély mindig benne van a játékában.

A futball igazságos, amit ő beleinvesztál, azt a futballtól, az élettől vissza is kapja. Az első 50 perc nem a taktikáról szólt, hanem hogy nem voltunk kellőképpen intenzívek, agresszívak, kevés párharcot nyertünk meg.”

Borbély szerint a változtatások után a párharcok aránya is a Fradi javára billent, csapata veszélyesebbé vált a Górnik kapuja előtt, és a pontrúgások is megérkeztek. A vezetőedző a két mérkőzés összképe alapján megérdemeltnek tartotta a továbbjutást.

Az FTC hatodik meccsét játszotta az El selejtezőjében és négy győzelemmel, valamint két döntetlennel egyelőre veretlen.

Az FTC a török Trabzonsporral küzd meg a főtáblára kerülésért, s egy hét múlva, idegenben kezdi a párharcot. Ha sikerrel veszi azt, akkor az elmúlt három szezonhoz hasonlóan az Európa-liga főtábláján kezdi meg az őszt, ha nem, akkor a Konferencia-liga alapszakaszában folytathatja.

Frissítés

Az UEFA nyilvánosságra hozta az Európa-liga utolsó selejtezőkörének mérkőzésidőpontjait, így az is kiderült, mikor játszik a Ferencváros a török Trabzonsporral a rájátszásban.

Az első mérkőzésre Trabzonban kerül sor augusztus 20-án, csütörtökön, magyar idő szerint 19 órától a közel 41 ezer néző befogadására képes, 2016-ban átadott Papara Parkban.

A visszavágót egy héttel később, azaz augusztus 27-én, 20.30-tól játsszák a Groupama Arénában.

A párharc győztese az Európa-liga, a vesztes a Konferencialiga főtáblájára kerül.

Dibusz Dénes kimondta, miben bízhat a Fradi a Trabzonspor ellen.

Dibusz Dénes kimondta, miben bízhat a Fradi a Trabzonspor ellen

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC