nb1.hu

Itt a bejelentés arról, igazol-e még a nyáron a Vasas

Mezei Szabolcs érkezésével nagy valószínűséggel lezárult az angyalföldi keretépítés.

A Vasas három forduló után veretlenül, öt ponttal áll az NB I harmadik helyén, a sikeres rajt hátteréről pedig Nagy Miklós sportigazgató beszélt a Nemzeti Sportrádióban.

A klubvezető szerint komoly előnyt jelentett, hogy a nyári igazolások kilencven százaléka már a felkészülés elején csatlakozott Erős Gábor csapatához.

Az ideális helyzet természetesen mindig az, amikor az erősítések a felkészülés kezdetére csatlakozni tudnak a csapathoz, és a szakmai stáb egy teljes kerettel kezdheti meg a munkát. Ebben a szezonban ez valóban sikerült nekünk, ez egy elég ritka dolog.”

Engedi Márk, Koszta Márk, Kovácsréti Márk és Csóka Dániel egyaránt fontos szerepet kapott az első fordulókban. A Vasas ugyanakkor a meglévő értékeit is megőrizte, köztük Doktorics Áront, akit több élvonalbeli klub is szerződtetett volna.

„Áron a nálunk töltött időszakban az egyik legmeghatározóbb, leghasznosabb tagjává vált a csapatnak. Szerintem ennek a legfőbb üzenete az volt, hogy a legjobb erősítés legtöbbször az igazi értékeink megtartása, az állandóság biztosítása.”

Mezei lehetett az utolsó nyári igazolás

Az NB1.hu a Nemzeti Sportrádióban azt kérdezte Nagy Miklóstól, hogy Mezei Szabolcs megszerzésével lezárult-e a Vasas nyári keretépítése. A sportigazgató válaszából kiderült, hogy újabb érkezőre már kevés az esély.

Nagy valószínűséggel Mezei volt az utolsó nyári érkezőnk. Három hét még hátra van az átigazolási szezonból, de nekünk a keretalakítás során nagyon sok szempontot figyelembe kell vennünk.”

Nagy Miklós szerint a szakmai igények mellett az optimális keretlétszámot, a bérkeretet, a költségvetést, a csapategységet és a játékosok emberi tulajdonságait is mérlegelniük kell. A Vasas az osztályváltás miatt erősített, de közben meg akarta őrizni az előző idényben kialakult állandóságot is.

Rossi személyesen látta Urblík teljesítményét

Az NB1.hu Urblík József esetleges válogatottságáról is megkérdezte Nagy Miklóst. A középpályás a bajnoki rajton a Vasas egyik vezére volt, Marco Rossi pedig személyesen is látta őt futballozni.

Szerintem a képességei, valamint a szakmai és emberi kvalitásai alapján ott lehet a helye. Marco Rossi az előző mérkőzést egyébként mellőlem tekintette meg, úgyhogy testközelből láthatta Józsi teljesítményét.”

A szövetségi kapitány nem mondott konkrét véleményt Urblíkról, de rendszeresen látogatja a Vasas hazai mérkőzéseit. Nagy Miklós úgy véli, a 29 éves középpályás megérdemelné a válogatott meghívót, és élni is tudna a lehetőséggel.

Korábban

Jacobacci nem kertel a Vasas elleni rangadó előtt: eljött a Kispest ideje.

Jacobacci nem kertel a Vasas elleni rangadó előtt: eljött a Kispest ideje

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC