nb1.hu

Szoboszlai és Kerkez küldetése: felejthetetlen élményt szereztek egy szurkolónak

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos ezúttal nem a futballpályán került reflektorfénybe.

A Liverpool két magyar válogatott futballistája nem mindennapi szerepben tűnt fel, amelynek végén egy szerencsés liverpooli dolgozó felejthetetlen élménnyel gazdagodott.

A Vörösök hivatalos munkaruházati partnere, a STRAUSS által szervezett programon Liverpool környékéről érkező szakemberek mérhették össze futballtudásukat, a tét pedig nem volt kicsi: a győztes egy New York-i utazást nyert, ahol a helyszínen tekintheti meg a Liverpool Wrexham elleni felkészülési mérkőzését július 29-én, a Yankee Stadionban.

A résztvevőkre több játékos feladat várt, többek között tizenegyespárbaj, kidobós, valamint egy olyan kihívás is, amelyben labdával kellett lufikat kidurrantaniuk.

Három magyarral indult a Liverpool felkészülése, megvan az öt ellenfél is

A versenyből természetesen Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos sem maradhatott ki: a két futballista külön csapatot alkotva segítette a résztvevőket.

A Liverpool által közzétett videóból kiderül, hogy a középpályás és a balhátvéd is élvezte a rendhagyó programot, amely jó hangulatban telt a klubhoz kötődő helyi közösség tagjaival.

A Mersey-parti együttes számára az ilyen események is fontos részét jelentik a klub és a szurkolók közötti kapcsolat erősítésének. Szoboszlai Dominikéknál pedig hamarosan újra a futballé lesz a főszerep, hiszen a csapat már gőzerővel készül a következő idény kihívásaira.

Frissítés

Szoboszlai Dominik hivatalos is aláírta új, 2031-ig szóló szerződését a Liverpoollal.

Itt a hivatalos bejelentés: Szoboszlai hosszabbított a Liverpoollal

A teljes videóból a játékos kihívás győztesének kiléte is kiderül:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC