nb1.hu

A nyolcadik légiós is távozik a Fraditól

Makreckis távozik a Fraditól: a lett-német játékos külföldön folytatja.

A Ferencváros hivatalosan is bejelentette, hogy a lett-német Cebrail Makreckis három év után távozik a klubtól, és az azeri Qarabag együttesénél folytatja pályafutását.

A 2023 júliusában a bolgár Pirin Blagojevgradtól még középpályásként érkező, ám Budapesten végül a védelem jobb szélén alapemberré váló, aacheni születésű labdarúgó rendkívül eredményes időszakot zárt a zöld-fehéreknél. Első idényében, a 2023/2024-es szezonban rögtön 50 tétmérkőzésen lépett pályára, és szinte végig a gyepen volt a nyolc találkozót számláló Európa Konferencia Liga-menetelés során, miközben az év végén bajnoki címet ünnepelhetett a csapattal.

A lendület a 2024/2025-ös évadban sem tört meg, amikor 47 tétmeccsen kapott lehetőséget, és az európai kupaporondon mindössze egyetlen találkozót hagyott ki a menetelésből. Ebben a szezonban szerezte meg első góljait is az FTC színeiben: a bajnokságban a Videoton, míg a MOL Magyar Kupában az Újpest FC kapuját vette be, a szezon végén pedig újabb bajnoki aranyéremmel gazdagodott a vitrinje.

A legutóbbi szezonban a nemzetközi selejtezőkben és az Európa Liga-főtáblán továbbra is nélkülözhetetlen volt – csupán egyetlen meccsről hiányzott –, a hazai pontvadászatban viszont már többször is a cserepadra szorult, így mindent egybevetve 38 mérkőzés jutott neki az évadban. A bajnokságban és a kupában is szerzett egy-egy gólt, utóbbi sorozatban ráadásul végső győzelmet ünnepelhetett a ZTE FC elleni májusi döntőt követően, így a Ferencváros mezében lejátszott 150 fellépésén elért 5 góljával kétszeres bajnokként és kupagyőztesként int búcsút a Népligetnek.

A lett-német futballista a kilencedik távozó és a nyolcadik légiós, aki ezen a nyáron elhagyja a bajnokcsapatot. Makreckis három évre kötelezte el magát új állomáshelyén, a Qarabagnál – ahol a nemrég Zalaegerszegről igazolt Várkonyi Bence csapattársa lesz –, a bakui alakulat nyolcadik nyári igazolásaként pedig a 25-ös mezszámot fogja viselni.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC