Bódog Tamás és Temesvári Attila értékelte a Nyíregyháza legutóbbi ausztriai győzelmét.
A román élvonal egyik élcsapata ellen aratott magabiztos győzelemmel zárta ausztriai edzőtáborát a Nyíregyháza Spartacus.
A Nyíregyháza Spartacus harmadik felkészülési mérkőzését játszotta Ausztriában, ezúttal a román élvonalban szereplő FC Universitatea Cluj volt az ellenfél. A szabolcsi együttes 3-0-ra nyert.
A kolozsvári csapat mintegy 20 millió euró értékű játékoskerettel rendelkezik, több olasz, francia és nigériai légióst is foglalkoztat. A román együttes az Európa-ligában is érdekelt lesz, ahol első ellenfele a Dinamo Kijev lesz.
A találkozót követően Bódog Tamás vezetőedző értékelte a látottakat.
Egy nagyszerű mérkőzést játszottunk, és tudtunk gólokat is rúgni. Fáradtan játszottak a srácok, így nem az eredmény volt fontos, de azért jó érzés győzni. Az előző napi három edzés után tetszett a játékosok hozzáállása, megvoltak a párharcok, az indulások, és bár a frissesség még hiányzott, mindenki hozzátette azt, ami ahhoz kell, hogy eredményesek legyünk.”
Temesvári Attila szerint hasznos időszakot zárt a csapat.
„Egy jó ellenféllel találkoztunk ismét, és nagyon intenzív mérkőzést játszottunk. Tartalmas volt az edzőtábor, három edzőmérkőzést is játszottunk a tíz nap alatt.
Örülök, hogy három gólt tudtunk szerezni, és bízunk abban a kemény munkában, melyet Bódog Tamás megkövetel tőlünk, láttuk, hogy tavasszal ennek megvolt az eredménye. Úgy érzem erősek vagyunk, de messze még a felkészülés vége!”
A Kolozsvár elleni mérkőzéssel lezárult a Nyíregyháza Spartacus ausztriai edzőtábora. A tíznapos munka során a fő hangsúly az erőállapot fejlesztésén volt, a szakmai stáb több alkalommal napi három edzést is vezényelt a játékosoknak.
A korábban tervezett két hazai felkészülési mérkőzés helyett végül csak egyet játszik a csapat, szombaton a Mezőkövesd lesz az ellenfél. A főpróbát a következő héten egy ukrán élvonalbeli együttes ellen tartják, majd a július 25-i hétvégén rajtol az NB I új idénye, amelynek nyitófordulójában a Nyíregyháza Spartacus az Újpestet fogadja.












