Desits Szilárd mellett több játékos is elköszönt Kazincbarcikától.
A Kazincbarcika az NB I-ből történt kiesés után javában alakítja keretét az NB II július végi rajtjára.
A Kolorcity KBSC közleményben ismertette a nyári játékospolitikáját, amelyet a Merkantil Bank Liga szabályai és a Magyar Labdarúgó Szövetség ajánlásai határoznak meg. Mivel az NB II-ben csak magyar játékosok léphetnek pályára, a szerződésük lejártával valamennyi külföldi labdarúgó távozott a klubtól.
A borsodiaknál kiemelt cél a fiatalok szerepeltetése is, hiszen a szabályok értelmében folyamatosan két, 2006-os vagy annál fiatalabb játékosnak kell a pályán lennie. Ennek megfelelően elsősorban tehetséges magyar labdarúgókat keresnek, miközben az átigazolási időszak szeptember elejéig tart, így a bajnoki rajt után is érkezhetnek új igazolások.
Érkezők és távozók
A Kazincbarcika eddig négy új játékost szerződtetett: Varjas László mellett a Kisvárdától kölcsönbe érkezett Jazsik Román, Koliada Nazar és Veprik Tarasz, akik már a nyári felkészülési mérkőzéseken is bemutatkoztak. Rajtuk kívül visszatértek a kölcsönadott futballisták, a próbajátékosokról pedig a szakmai stáb a felkészülés során dönt.
A klubtól távozott Eduvie Ikoba, Mihajlo Meszhi, Kacper Radkowski, Balázsi Levente, Berecz Zsombor, Deutsch László, Könyves Norbert, Kun Olivér és Sebők Péter, míg a kölcsönben szereplő Baranyai Nimród, Juhász Bence, Klausz Milán és Major Marcell visszatért anyaegyesületéhez. A közlemény kiemeli, hogy az élvonalban szereplő csapat tagjaiként mindannyian beírták magukat a klub történetébe.
Változás történt a szakmai stábban is: szerződése lejártával távozott Desits Szilárd (a Vasas volt vezetőedzője – a szerk.) asszisztensedző, aki szintén részese volt a Kazincbarcika történetének első NB I-es idényének.
A klub jelezte, hogy a következő hetekben további keretváltozásokról és érkező erősítésekről is beszámol, az NB II-es idény első hazai mérkőzésén pedig a Videotont fogadja.














