nb1.hu

Négy alapember távozik Szegedről, szerdán már új igazolást mutatnak be

Jelentős változások zajlanak a Szeged-Csanád Grosics Akadémiánál: a klub négy játékos távozását jelentette be, ugyanakkor már érkezik is az első nyári erősítés.

A legnagyobb név a távozók között a csapatkapitány, Márkvárt Dávid, aki három idény után búcsúzik a kék-feketéktől.

A háromszoros magyar válogatott középpályás 89 tétmérkőzésen lépett pályára a Szeged színeiben, három gólt szerzett és 17 gólpasszt adott, az előző szezonban pedig 29 bajnokin szerepelt.

Szintén három év után köszön el Borvető Áron, aki 92 mérkőzésen 26 góllal és hét gólpasszal segítette a csapatot.

A támadó az előző idényben hét találattal a Szeged második legeredményesebb játékosa volt.

Távozik továbbá Horváth Milán is, aki 2023 óta 40 mérkőzésen viselte a klub mezét, míg Rjaskó Mihály mindössze egy fél idényt töltött Szegeden, ez idő alatt kilenc NB II-es bajnokin és egy Magyar Kupa-találkozón kapott lehetőséget – számoltak be ezen hírekről hivatalos weboldalukon.

A klub ugyanakkor nem sokáig hagyja újdonság nélkül a szurkolókat.

A Szeged szerdán, a Sándorfalva elleni felkészülési mérkőzés előtt mutatja be első nyári igazolását a Szent Gellért Fórumban – számolt be erről az Öltözőn Túl.

S könnyen elképzelhető, hogy az említett játékos az az Ádám Martin, akit már korábban is többször szóba hoztak a szegedi gárdával, s akinek a paksi szerződése pont június 30-án, vagyis kedden jár le.

A Laczkó Zsolt vezette együttes gőzerővel készül a 2026–2027-es NB II-es idényre, a keret átalakítása pedig várhatóan a következő hetekben is folytatódik.

NB II-es csapat szállhat ringbe a válogatott támadóért

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC