nb1.hu

Duna Kupa: a DAC edzője a tempót, a Topolya mestere a fiatalokat emelte ki

A Dunaszerdahely 2–1-re legyőzte a TSC-t a Duna Kupa elődöntőjében, a találkozó után Robert Klauß és Nenad Milijaš is értékelte a látottakat.

A dunaszerdahelyiek trénere, Robert Klauß elégedetten beszélt a látottakról, kiemelve, hogy együttese magas intenzitással és agresszív letámadással futballozott.

„Színvonalas összecsapás volt, amelyen komoly energiákat mozgósított a csapat és sok pozitívumot láthattunk. Kiváló mentalitással léptünk pályára, már a kezdő sípszó előtt megbeszéltük, hogy teljes erőbedobással futballozunk, hogy támadni szeretnénk, és hogy magasan le fogjuk támadni az ellenfelet” – kezdte értékelését a szakember a klubhonlapnak.

A DAC ugyan korán hátrányba került, ám még az első félidőben (30 perces játékrészekkel rendezik a tornát – a szerk.) fordítani tudott.

„Úgy gondolom, több gólhelyzetet is kidolgoztunk és győztünk, ami szintén nagyon fontos. Szerintem az intenzitás volt a döntő, ez billentette a mi oldalunkra a találkozó kimenetelét. Jó energiákkal futballoztunk, nyomás alatt tartottuk az ellenfelet. Ez volt a sikerünk kulcsa. Sokkal jobb teljesítményt nyújtottunk, mint a Somorja elleni legutóbbi mérkőzésünkön.”

Klauß a Duna Kupa másik elődöntőjére is kitért, ahol az ETO FC Győr bár dominált, de 3-1-es vereséget szenvedett.

„Megnéztem az ETO és a Csíkszereda elődöntőjét, amelyen az ETO irányított, de a Csíkszereda lőtte a gólokat. Utóbbi is kiválóan futballozott, sok hosszú labdával indították a támadásaikat és nagyon jók a pontrúgásaik is.”

Pászka szögletből is betalált, hármat kapott az ETO

A szakember azt is elárulta, mit vár a vasárnapi finálétól.

„Kemény ellenfél a román gárda, így vasárnap mindenképpen nehéz összecsapás vár ránk.

Valószínűleg mi fogjuk többet birtokolni a labdát, de fel kell törnünk a védelmüket is.

Egy kicsit pihenünk a döntő előtt, majd eldöntjük, milyen legyen a kezdőcsapat összetétele. Elmondjuk a csapatnak, mit szeretnénk látni tőlük a pályán és videón is kielemezzük az ellenfelet.”

A Topolya vezetőedzője, Nenad Milijaš elsősorban a felkészülés korai szakaszára hívta fel a figyelmet

A tréner kiemelte, hogy csapata mindössze két hete kezdte meg a munkát.

Elmondása szerint a találkozó kiváló tapasztalatot jelentett, különösen a fiatal játékosok számára, akik közül többen nemzetközi szinten is most mutatkoztak be. Milijaš szerint a vereség ellenére több pozitívum is volt a játékban, a cél pedig továbbra is a stabil fejlődés és a szerb másodosztály megnyerése, amellyel visszajutnának az élvonalba.

A DAC tehát győzelemmel hangolt a torna folytatására, a Topolya pedig a vereség ellenére is hasznos tapasztalatokkal gazdagodhatott a felkészülés ezen szakaszában.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC