nb1.hu

Paksról igazolt korábbi utánpótlás-válogatottat a Haladás

A középpályás elárulta, mi győzte meg a Haladás ajánlatáról, és azt is, milyen célokkal érkezett Szombathelyre.

A feljutásért küzdő Haladás újabb NB I-es tapasztalattal rendelkező labdarúgó szerződtetését jelentette be.

A szombathelyi klub közölte, hogy Tamás Olivér a Pakstól érkezik. A 25 éves, elsősorban védekező középpályásként, de belső védőként is bevethető futballista a Dalnoki Akadémián és a Ferencváros utánpótlásában nevelkedett, 17 évesen a Fehérvár II-ben mutatkozott be az NB III-ban, majd az NB I-ben is debütált.

Ezt követően Pakson szerepelt az élvonalban, két idényt Nyíregyházán töltött, most pedig ismét az atomvárosi együttestől igazolt a Haladáshoz. A szerződéskötés kapcsán Keringer Zsolt külön kiemelte a paksi ügyvezető, Haraszti Zsolt támogatását, amely nagyban hozzájárult az átigazolás megvalósulásához.

A korábbi utánpótlás-válogatott játékos elmondta, régóta ismeri Simon Ádámot, és korábban is felmerült már a Haladáshoz szerződésének lehetősége. Most azonban minden feltétel adott volt ahhoz, hogy csatlakozzon a szombathelyiekhez, akiknek a Hali 2031 projekt és a feljutás kivívása is fontos szempontot jelentett számára.

Simon Ádámot régóta ismerem, korábban is képben voltam már nála, most azonban minden összejött és együtt dolgozhatunk. Tisztában vagyok a Hali 2031-es projektjével, így azt mondom: vágjunk bele közösen! A feljutáshoz pedig szeretném a legjobb tudásommal segíteni a csapatot!”

„Gregor Zalánnal játszottam egy rövid ideig Pakson, többek ellen pedig futballoztam már. Várom a közös munkát” – tette hozzá az új igazolás.

Szombathelyen egyébként történelmi megállapodás is körvonalazódik.

Történelmi helyzet Szombathelyen: közös jövőről egyeztetett a Haladás és a Király SE

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC