Pedig két hét múlva már tétmérkőzésen lesz érdekelt a Fradi, de úgy fest, addig is még zajlik a keret véglegesítése.
Borbély Balázs szerint jelenleg túl sok játékos alkotja a Ferencváros keretét, ezért a következő hetekben várhatóan több futballista is távozhat az Üllői útról.
A zöld-fehérek új vezetőedzője az M1-nek adott interjúban beszélt a nyári felkészülés első tapasztalatairól, és egyértelművé tette, hogy még korántsem végleges az FTC játékosállománya.
„Úgy gondolom, még sokan vagyunk, úgyhogy redukálni kell majd a keretet” – fogalmazott Borbély Balázs.
A kijelentés azért különösen érdekes, mert az elmúlt napokban több játékos jövőjéről is találgatások jelentek meg. Naby Keita, Owusu Kwabena vagy éppen néhány fiatal futballista helyzete sem teljesen tisztázott, miközben a Ferencváros a nemzetközi kupaszereplés miatt versenyképes, ugyanakkor kezelhető méretű keretet szeretne kialakítani.
Borbély egyelőre elégedett az első hetek munkájával.
A Ferencváros a felkészülési időszak első mérkőzésén 6–1-re legyőzte a Tiszakécskét, és az edző szerint különösen fontos, hogy sérülés nélkül zárták a fizikális felkészítés első szakaszát.
A szakember arról is beszélt, hogy még nem ismeri teljes mélységében a keret minden tagját. Több válogatott játékossal egyelőre nem tudott együtt dolgozni, ezért a következő időszak egyik fő feladata a játékosok alaposabb megismerése lesz.
A Ferencvárosnál ugyanakkor nincs sok idő az építkezésre. Két hét múlva már Európa-liga-selejtező vár a csapatra, méghozzá a szerb ezüstérmes Vojvodina ellen.
Borbély szerint a lehetséges riválisok közül az egyik legnehezebb ellenfelet kapták, de a cél ennek ellenére egyértelmű: a továbbjutás.
A következő napok tehát nemcsak az edzőtáborról és a taktikai gyakorlásról szólhatnak a Ferencvárosnál, hanem a keret véglegesítéséről is.












