A Kozármisleny csapatától érkezik, ahol az elmúlt öt évben meghatározó szerepet töltött be.
Újabb rutinos játékossal bővült a Kecskeméti TE kerete: a klub hivatalosan bejelentette Gajág Gergő szerződtetését. A 32 éves középhátvéd a Kozármisleny FC együttesétől érkezik.
A 188 centiméter magas védő Szigetváron született, majd a Pécsi MFC utánpótlásában nevelkedett. Pályafutása során megfordult a Kozármislenynél, a SZEOL SC csapatánál, majd ismét Pécsett és Kozármislenyben is, ahol az elmúlt öt évben meghatározó szerepet töltött be.
Az NB II-ben összesen 105 mérkőzésen lépett pályára, ezeken öt gólt és öt gólpasszt jegyzett. A másodosztályt jól ismerő hátvéd több feljutásnak és sikeres bajnoki szereplésnek is részese volt pályafutása során.
Gajág elmondta, nagy megtiszteltetés számára a KTE-hez igazolni, hiszen egy nagy hagyományokkal rendelkező klubhoz érkezett.
„Nagyon örültem ennek a lehetőségnek. Kecskeméten szeretik a futballt, remek szurkolótábora van a csapatnak, és csak jókat hallottam a klubról. Azért dolgozom majd minden nap, hogy sikeresek legyünk, és a klub visszakerüljön oda, ahová tartozik” – fogalmazott az új szerzemény.
A rutinos belső védő azt is kiemelte, hogy jól ismeri Buzási Pétert, valamint korábbi csapattársa, Vágó Levente is pozitívan beszélt neki a kecskeméti közegről.
A Kecskemét célja egyértelmű: a klub szeretne mielőbb visszajutni az NB I-be, ehhez pedig Gajág Gergő rutinja és másodosztályban szerzett tapasztalata komoly erősítést jelenthet a védelem tengelyében.
Íme a KTE felkészülési programja a következő hetekben:
Kecskemét: alaposan átalakult a játékoskeret, az MTK-val és a Vasassal játszanak
Borítókép forrása: kecskemetite.hu












