nb1.hu

Hosszabbított egyik legnagyobb tehetségével a Vasas

Hosszú távra tervez Rab Bencével a Vasas. A mindössze 18 éves, korosztályos válogatott játékos új szerződést írt alá.

A Vasas FC újabb saját nevelésű futballistája jövőjét biztosította be Angyalföldön, miután szerződést hosszabbított Rab Bencével – derül ki a klub hivatalos közleményéből.

A 18 éves labdarúgó 2020-ban csatlakozott a Kubala Akadémiához, azóta pedig végigjárta annak utánpótlás ranglétráját, miközben több korosztályban is meghatározó szerepet töltött be.

A védelemben és a középpályán egyaránt bevethető játékos fejlődését jól mutatja, hogy korábban Mészöly Kálmán-díjjal ismerték el teljesítményét, az elmúlt idényben pedig már a Vasas második csapatának alapembere volt az NB III-ban.

Emellett rendszeresen készülhetett a felnőtt kerettel, és felkészülési mérkőzésen már az első csapat mezét is magára ölthette.

Nagy Miklós sportigazgató is elismerően beszélt a 18 esztendős játékosról

„Akadémiánk egyik legtehetségesebb fiatal labdarúgója, korosztályának országos szinten is legjobbjai közé tartozik. Pályafutását lépésről lépésre, tudatosan építjük. NB III-as második csapatunkban már többször bizonyított, ebben a szezonban pedig már az első kerettel kezdte meg a felkészülést. A tervek szerint rendszeres játéklehetőséghez fog jutni NB II-es kooperációs partnerünknél, és bízom benne, hogy első csapatunkban, az NB I-ben is bemutatkozik” – reagált a szerződéshosszabbításra a szakember.

Rab nemcsak klubszinten, hanem az utánpótlás-válogatottban is letette a névjegyét.

Az U18-as nemzeti együttesben az idei Eb-selejtezők során négy góllal zárt, ezzel a torna gólkirálya lett, ami tovább növelte az egyik legígéretesebb korosztályos magyar játékosként számon tartott futballista értékét.

„Nagyon boldog vagyok, hogy a klub a jövőben is számít rám, és hosszú távon tervez velem. Szeretném megköszönni a vezetőségnek és a szakmai stábnak a bizalmat, amit folyamatosan kapok. A mostani szerződéshosszabbítás számomra egy fontos visszajelzés, hogy jó úton járok. Lépésről lépésre haladtam előre a ranglétrán, a Mészöly Kálmán-díj is megerősített abban, hogy a befektetett munka előbb-utóbb meghozza az eredményét. Nagyon sokat jelentett számomra, hogy az NB III-as csapatban is bemutatkozhattam, majd edzhettem és pályára is léphettem a felnőttek között. Igyekszem továbbra is minden nap keményen dolgozni, és a pályán meghálálni a belém vetett bizalmat. Bízom benne, hogy hamarosan tétmérkőzésen is bemutatkozhatok a Vasas FC első csapatában!” – nyilatkozta Rab Bence a klub hivatalos honlapján.

A Vasasnál egyértelműen hosszú távon számolnak Rab Bencével, akinek a következő időszak a felnőttfutballba való végleges belépésről szólhat.

Ha fejlődése töretlen marad, könnyen lehet, hogy hamarosan már tétmérkőzésen is bemutatkozik az angyalföldiek első csapatában.

Frissítés

Újabb tehetségével hosszabbított szerződést a Vasas.

Újabb tehetségével hosszabbított szerződést a Vasas

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC