nb1.hu

Hivatalos: megvan Tijani új csapata

Megérkezett a régóta várt bejelentés: a Nyíregyházán remeklő Muhamed Tijani visszatér az NB I-be.

A nigériai csatár tavasszal 15 bajnokin nyolc gólt szerzett, nyártól pedig az Újpest támadósorát erősítheti.

Komoly erősítést jelenthet a lila-fehérek számára Muhamed Tijani érkezése.

A 25 éves nigériai csatár az előző idény tavaszi felét a Nyíregyháza Spartacusnál töltötte kölcsönben, ahol 15 bajnoki mérkőzésen nyolc gólt és három gólpasszt jegyzett, ezzel pedig a szezon egyik legeredményesebb csatárának bizonyult.

Tijani pályafutása jelentős részét Csehországban töltötte, ahol előbb a Baník Ostrava, majd a Slavia Praha színeiben futballozott.

A kilencszeres cseh bajnok színeiben több mint harminc tétmérkőzésen lépett pályára, emellett Angliában és a szintén cseh Sigma Olomoucnál is gyűjtött tapasztalatot kölcsönjátékosként.

Az Újpest sportigazgatója, Dárdai Pál szerint a csatár érkezése több olyan problémára is megoldást jelenthet, amely az előző idényben gondot okozott a támadójátékban.

Tijani egy minőségi játékos, aki valódi erősítés a támadósorban, ahol a képességei alapján eddig komoly gondot jelentő problémákat old meg. Sebessége, fizikuma és játékának intenzitása alapvetően járulnak hozzá ahhoz, hogy a játékunk gyorsabbá, agilisebbé váljon a következő szezonban. Örülök, hogy megérkezett, és azonnal be tud kapcsolódni a munkába” – mondta a sportvezető.

A 191 centiméter magas center maga is nagy célokkal érkezett a Szusza Ferenc Stadionba. Hangsúlyozva, hogy tisztában van az Újpest hagyományaival és elvárásaival, ezért mindent megtesz majd a közös sikerekért.

„Nagyon boldog vagyok, hogy az Újpest játékosa lehetek.

Ismerem a bajnokságot, tudom, milyen hagyományokkal és ambíciókkal rendelkező klubhoz érkeztem.

Magammal szemben és a csapattal szemben is magas elvárásaim vannak. Minden nap keményen fogok dolgozni azért, hogy közösen elérjük a céljainkat és sok örömet szerezzünk a szurkolóknak”nyilatkozta a kilences a klub hivatalos honlapjának.

Tijani az elmúlt hónapokban már bizonyította az NB I-ben, hogy képes meghatározó teljesítményt nyújtani. Az Újpestnél pedig abban bíznak, hogy ezt a formát a lila-fehérekhez is át tudja menteni.

Frissítés

Gól szögletből: laza győzelemmel indított az Újpest.

Gól szögletből: laza győzelemmel indított az Újpest

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC