nb1.hu

Gólzápor a magyar válogatott meccsén, a Hamburg légiósa is betalált

Ausztria ellen játszott döntetlent az U17-es magyar válogatott.

A szezon utolsó közös programjaként négynapos összetartás várt a férfi U17-es válogatottra, amelyet az Ausztria ellen felkészülési mérkőzés zárt, ahol a magyar válogatott jó játékkal ért el 3–3-as döntetlent. Nyolcadik mérkőzését játszotta idén a férfi U17-es válogatott, amely hat találkozó óta veretlen, a legutóbbi három mérkőzését az Európa-bajnoki selejtezőkön, a B ligában vette sikerrel és feljutott az A ligába, a félévet pedig az Ausztria ellen felkészülési mérkőzés zárta.

I. félidő

A magyar csapat kezdte jobban a találkozót, Polonkai Noel révén már a hatodik percben megszerezte a vezetést Jeremiás Gergő együttese, a vendégek azonban gyorsan egyenlítettek, miután egy távoli osztrák lövés megpattant egy védőn, majd a lécről levágódó labdát Zuschlag lőtte a hálóba. Az egyenlítést követően aktívabbá vált az osztrák válogatott Jakab Mátyás két szép védést is bemutatott, majd a félidő közepétől ismét kiegyenlítettebbé vált a játék. A magyar csapat is több ígéretes lehetőséget alakított ki, többet birtokoltuk a labdát és többet is támadtunk. A 39. percben Polonkai szabadrúgását tolta a léc fölé az osztrák kapus, majd a félidő záróakkordjaként Berekméri-Szigeti Ákos harcolt ki tizenegyest, amit Vasiljevic Andrej magabiztosan értékesített.

II. félidő

A második félidő első negyedórája kiegyenlített játékot hozott, majd a vendégek lőttek egy kapufát, a játékrész derekán pedig ismét egyenlítettek, Mijatovic lőtt a léc alá. A magyar válogatott azonban harmadszor is előnybe került, a 74. percben egy jobb oldali szabadrúgásból Szakál Dénes bólintott a hálóba. A hajrában a mérkőzés korábbi részében jobbára domináló magyar válogatott már nagyobb hangsúlyt fektetett a védekezésre és fegyelmezett játékkal őrizte előnyét, azonban végül góllá érett az osztrák nyomás és Berger beállította a végeredményt.

„Nagyon jó meccset játszottunk, sok mindent láttunk abból a pályán, amit az edzéseken gyakoroltunk, a játékosok nagyszerű hozzáállással és időnként látványosan is futballoztak – nyilatkozta Jeremiás Gergő szövetségi edző az mlsz.hu-nak. – Sajnálom, hogy nem sikerült nyerni, mert megérdemeltünk volna, de a védekezésben elkövettünk egy-két hibát, amit az ellenfelünk a minőségéből fakadóan kihasznált. Dominálni tudtunk egy erős csapat ellen, bár ez most nem párosult győzelemmel. Az egész félévben gratulálok a csapatnak, mert tavalyi, rosszabbul sikerült őszi időszakot ki tudtuk javítani és pozitív érzésekkel vághatunk neki az U18-as korosztály kihívásainak.”

Magyarország–Ausztria 3–3 (2–1)

Magyarország: Jakab Mátyás (Balogh Barnabás, a szünetben) – Szendrei Bence (Acsai Dominik, 74.), Russnák Áron, Szakál Dénes (Herold Ádám, 80.), Balogh Áron – Serucza Márk (Tóth Miklós, 74.) – Polonkai Noel, Berekméri-Szigeti Ákos (Kiss Máté. 66.) – Wiesner Balázs (Tóth Miklós, 80.), Vasiljevic Andrej, Görög Vincent (Bokor Balázs, 66.)
Gólszerző: Polonkai (6.), Vasiljevic (45+2. – tizenegyesből), Szakál (74.) ill. Zuschlag (9.), Mijatovic (66.), Berger (86.)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC