Nikitscher Tamás nem értette a szövetségi kapitány reakcióját.
Marco Rossi kihirdette a magyar válogatott két júniusi felkészülési mérkőzésére a keretet, melyben nem volt ott Nikitscher Tamás neve.
A kerethirdetés utáni sajtótájékoztatón rákérdeztek, hogy Nikitsher nem kapott meghívót pedig alapember lett a portugál bajnokságban szereplő Rio Ave együttesében. A Mister válasza kemény volt, elmondása szerint: „Nem hívhatok meg a keretbe százötven középpályást.” Nikitscher Tamást a Nemzeti Sport kérdezte a szövetségi kapitány kijelentéséről.
„A rólam mondott véleményét nem tudtam hová tenni. Mindig tisztelettel beszéltem a kapitányról, mindig elismertem, nagy lehetőséget adott nekem azzal, hogy kilenc alkalommal is válogatott lehettem, de úgy érzem, bizonyítottam is, hiszen akkor nem léptem volna pályára ennyiszer.
Ezt a fajta tiszteletet viszont én is elvárom: nem tudom, mivel érdemeltem azt ki, hogy így, ilyen stílusban beszéljen rólam.
Nem arról van szó, hogy belegázolt a lelkembe, tudom, hogy a futballban sok igazságtalanság történik, ezt meg is tapasztaltam korábban.”












