nb1.hu

Megvan a Kecskeméttől távozó kapus utódja

Öt idény után távozik az NB II-es Ajkától a rutinos hálóőr.

Szabados István szerződése lejártával ingyen érkezik az NB II nemrég véget ért idényének bronzérmeséhez.

A Kecskeméti TE a szezonzáró után két nappal máris igazolt, az új szerzemény Szabados István, aki az elmúlt öt idényben Ajkán védett. Mint ismert, Varga Bence szerződése lejártával ingyen távozik a klubtól, így Kecskeméten szükségessé vált egy új kapus szerződtetése.

A debreceni születésű Szabados István kisebb klubokból indulva a DVSC akadémiájára került igen fiatalon, ahol végig is járta a korosztályos csapatokat. A 2015/2016-os szezonban mutatkozott be az NB III-as tartalékcsapatban, majd 2017-től az NB I-es keretnél is számításba vették, többször is a kispadon ülhetett. 2018-ban a több lehetőség érdekében a DEAC-hoz került, ahol az NB II-ben védhetett a 2020/2021-es szezonban, akkor 14 meccsen kezdett.

Debrecenből Ajkára vezetett ezt követően az útja, ahol összesen öt esztendőt töltött el. Az első két idényében még inkább csereként számoltak vele, de az utóbbi három szezonban már 64 tétmeccsen kezdődött vele a csapat összeállítása. Legnagyobb sikere az Ajkával a 2022-es bronzérem volt a másodosztályban.

A 28 esztendős, 192 centiméter magas kapus öt év alatt 67 mérkőzésen lépett pályára Ajkán, ezek közül 21 találkozón „húzta le a rolót”. A 2025/2026-is idényben az ötödik helyen végzett a kapott gól nélküli meccsek tekintetében (20/7).

Nyilatkozat

Szabados István karrierje során nem számított vándormadárnak, öt év után azonban szeretett volna szintet lépni, ezért esett a választása a KTE-re:

– Nagyon örültem a megkeresésnek, mert úgy éreztem, hogy öt év után eljött számomra a váltás ideje. Fontos szempont volt nekem Ajka után, hogy egy olyan csapathoz kerüljek, ahol komoly célok vannak. Ez Kecskeméten adott, hiszen szeretne feljutni a klub. Szintet szeretnék lépni, fejlődni akarok, ehhez úgy érzem, hogy megtaláltam a megfelelő állomást a karrieremben. Bízom benne, hogy egy olyan év jön össze számunkra, mely nekem és a csapatnak is sikeres lesz. Várom a felkészülés kezdetét, illetve a találkozást a kapusokkal. Jó versenyzőnek tartom magam, de amennyire az vagyok, annyira segítőkész is. Trepák Attila kapusedzővel már beszéltem telefonon, felvázolta, hogy mit tervez, ennek alapján is azt mondhatom, hogy nagyon várom a közös munkát – mondta Szabados István.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC