nb1.hu

Válasz az ultráknak: ingyenes utazást és belépést biztosít az NB II egyik kiesője

A Budafok vezetősége ingyenes utazást és belépést biztosít a szurkolóknak a Videoton elleni utolsó NB II-es meccsre.

A hétvégén több fontos kérdés is eldőlt az NB II-ben. Biztossá vált, hogy a Kecskemét a harmadik helyen végez, miközben az is eldőlt, hogy a Békéscsaba mellett a Budafok búcsúzik a másodosztálytól.

A Budafok vasárnap 1-1-es döntetlent játszott a BVSC ellen, ráadásul különösen fájdalmas módon veszített el két pontot. A BVSC a 85. percben Pekár László góljával egyenlített, a döntetlennel pedig matematikailag is eldőlt a BMTE kiesése.

A lefújás után az Ultras Promontor hosszú közleményben reagált a történtekre. A budafoki drukkerek szerint az elmúlt években egy különleges, összetartó közösség épült fel Budafokon, amely a legnehezebb időszakokban is kitartott a csapat mellett. A szurkolók hangsúlyozták, hogy az NB III-ban is ott lesznek a klub mögött, mert szerintük a Budafokot nemcsak a bajnoki osztály, hanem a közösség tartja életben.

A Budafok vezetősége hétfő este szintén közleményt adott ki. A klub megköszönte a szurkolók egész éves támogatását, majd bejelentette, hogy az idény utolsó mérkőzésére, a Videoton elleni találkozóra ingyenes utazást és belépést biztosít a drukkerek számára.

„Most azért megpróbálunk valamit visszaadni abból a jóságból, amit felénk mutattatok.”

A klub közlése szerint a rendőrség kiemelt biztonsági kockázatú mérkőzésnek minősítette az összecsapást, ezért a szurkolók csak előzetes regisztráció és visszaigazolás után utazhatnak a találkozóra.

„Az első szó a köszöneté kell, hogy legyen. Köszönet azért a csodálatos szurkolásért és hűségért, amit a mögöttünk hagyott bajnokságban is produkáltatok, tisztelt szurkolók! Nem lehetünk elég hálásak nektek azért, hogy csapatunkat mindenhova elkísértétek, szurkoltatok és bíztattatok minket” – írta közleményében a Budafok vezetősége.

nb2 Tabella M GY D V GK P
1.SOROKSÁR SC KFT.8 6 2 0 16 20
2.KECSKEMÉTI TE 1911 KFT.9 6 2 1 8 20
3.TISZAKÉCSKEI LC KFT.9 5 4 0 8 19
4.GYIRMÓT FC KFT.9 5 1 3 0 16
5.KBSC LABDARÚGÓ KFT.9 4 4 1 5 16
6.F.C. AJKA KFT.8 4 2 2 2 14
7.MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KFT.8 4 1 3 3 13
8.FEHÉRVÁR FC KFT.9 4 0 5 3 12
9.KARCAGI SC KFT.9 2 5 2 -1 11
10.ST. LŐRINC KFT.8 3 1 4 -4 10
11.DIÓSGYŐR FC KFT.8 3 1 4 -5 10
12.FC NAGYKANIZSA KFT.9 3 0 6 -4 9
13.SZEGED 2011 KFT.8 1 4 3 -2 7
14.BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT.7 1 1 5 -5 4
15.FC CSÁKVÁR KFT.9 1 1 7 -12 4
16.GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT.9 1 1 7 -12 4
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC