Vannak még kérdőjelek.
Kedden az NB1.hu a csakfoci.hu-ra hivatkozva beszámolt arról, hogy nehezebbé válhat a másodosztályú Tiszakécske helyzete, mivel a klubtól négy pontot is levonhatnak.
Ahogy cikkünkben jeleztük, a csapat Sós Bence jogosulatlan szereplése miatt kerülhet bajba.
A hír megjelenése után a baon.hu felvette a kapcsolatot a Tiszakécske klubigazgatójával.
„Az üggyel kapcsolatban már korábban fellebbeztünk, akkor nekünk adtak igazat, de visszautalták az ügyet, most újból meghozták ugyan azt a határozatot, de most megint fellebbeztünk, így nincs még vége ennek a bonyolult helyzetnek” – világított rá Hoffmann Attila.
Hoffmann egyébként rejtélyesen egy másik NB II-es klubra is utalt a mondandójában.
„Sajnos ezek a cikkek rendelésre születnek, mert valakinek ez az érdeke. Eddig mi teljesen jogszerűen kezeltük ezt a dolgot, korrektek akartunk lenni, de van egy másik csapat, ebben az osztályban, aki ezt a korrektséget nem tartja be. A lényeg az, hogy mi semmilyen hivatalos dokumentumot nem kaptunk még az MLSZ-től” – hangsúlyozta a klubigazgató.
A 33 ponttal rendelkező Tiszakécske a 11. helyen áll a másodosztályban.












