nb1.hu

Íme, a jövő évi versenykiírás, megvan a kupadöntő és az osztályozó időpontja is

Az MLSZ elkészítette a 2026/27-es szezon versenykiírását.

Közzétette a 2026/27-es szezon versenynaptárát a Magyar Labdarúgó-szövetség. Az idény szokás szerint július végén rajtol, és május végén végződik, közben három válogatott szünettel.

Az MLSZ által kiírt versenynaptár szerint az első NB I-es bajnoki fordulót néhány nappal a világbajnoki döntő után, a július 25-i hétvégén rendezik. A megszokott 33 fordulós bajnokság a május 22-i hétvégén ér véget. Ősszel 18, míg tavasszal 15 fordulót rendeznek, a téli szünet december 19-től január 30-ig tart majd. A jövőre bevezetendő osztályozót az NB I 11. helyezettje és az NB II 2. helyezettje egy héttel a bajnokság vége után, május 29-én játsszák.

Az NB II a télen hosszabb pihenőre vonul, már november utolsó hétvégéjén lejátsszák az utolsó 2026-os mérkőzéseket, az újraindulás pedig egy héttel az NB I-es után, vagyis február elején lesz esedékes.

A Magyar Kupa első főtáblás fordulóját augusztus első hétvégéjén rendezik. Az élvonalbeli csapatok szokás szerint a harmadik forduléóban, szeptember közepén csatlakoznak be. A sorozat fináléját 2027. május 8-ra írták ki.

A magyar válogatott edzőtáboraira, mérkőzéseire tekintettel szeptember 21. és október 6., november 9. és 17., valamint 2027. március 22. és 30. között nem rendeznek bajnoki mérkőzéseket az első két osztályban.

 

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC