Egy másik játékos is hamarosan visszatérhet.
Kecskés Ákosra az utóbbi időben nem számíthatott a Diósgyőr. Az NB I-től az idény végén búcsúzó klub még februárban jelezte, hogy a 6-szoros magyar válogatott védőt meg kellett műteni.
Az operációra azért volt szükség, mert Kecskésnek a téli felkészülést ki kellett hagynia sarokfájdalom miatt.
„Amikor Kecskés Ákos jelezte, hogy egy ideje fáj a sarka, emiatt nem tud teljes értékű munkát végezni, akkor a vizsgálatok krónikus Achilles-ín gyulladást állapítottak meg.
Először az ilyen esetekben szokásos konzervatív módon, gyulladáscsökkentőkkel, fizikoterápiás kezelésekkel kezdtük meg a gyógyítását annak érdekében, hogy megszüntessük az ínt körülölelő hártyák gyulladását.
Nála ez nem vezetett eredményre ezért vagy hosszú ideig tartó teljes pihenés, vagy speciális műtét várt rá. Utóbbi esetben a megvastagodott és gyulladt hártyát lehámozzák az ínről, és így az esetek többségében megszűnnek a panaszok. Ezzel a műtéttípussal Magyarországon nincs sok tapasztalatunk, viszont Finnországban él egy sebész, aki már több – köztük magyar – labdarúgót is meggyógyított ezzel a módszerrel” – nyilatkozta télen a dvtk.eu-nak dr. Szabó Zsolt, a Diósgyőr egészségügyi igazgatója.
Kedden a piros-fehér csapat a Facebookon megosztott posztjában arról számolt be, hogy Kecskés újra stoplist húzhatott.
Kecskés mellett Mucsányi Márk is közelít a visszatérés felé. Mucsányinak februárban az Újpest elleni bajnokin sérült meg a válla.












