A ZTE pénteken fogadja a Puskás Akadémiát.
Az NB I-ben a bronzéremért küzdő, a Magyar Kupában pedig döntőbe jutott a ZTE. Az egerszegiek pénteken a Puskás Akadémiát fogadják, ezt a bajnokit az egészségügyi dolgozók ingyen tekinthetik meg.
A kék-fehér csapat kommunikációs és marketing igazgatója szerint ez a döntésük egy apró gesztusnak fogható fel.
„Hálásak vagyunk mindazért a munkáért, amelyet nap mint nap végeznek. Az egészségügyi dolgozók mindannyiunk életében kulcsszerepet töltenek be, mégis talán kevesebb figyelmet kapnak annál, mint amit érdemelnének. Sokszor erőn felül, csendben dolgoznak azért, hogy mi biztonságban és egészségben élhessünk. Ez a meghívás egy apró gesztus a részünkről, de szívből jön: szeretnénk kifejezni tiszteletünket és köszönetünket mindazért, amit értünk tesznek” – nyilatkozta H. Nagy Máté.
A kezdeményezéssel a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház munkatársainak egy teljes szektort ajánlottak fel a zalaegerszegiek.
„Hálásan köszönjük a ZTE FC nagylelkű felajánlását, mert hiszünk benne, hogy az ilyen élmények tovább erősítik a közösségünket. Számunkra ez a gesztus nemcsak figyelmesség, hanem az egészségügyi munkatársak iránti megbecsülés kifejezése is – egy nagyon szép módon. A „Mindenki fehérbe!” kezdeményezéshez csatlakozva mi is szeretnénk kifejezni az egység és a közösség erejét, hiszen a mindennapokban, a gyógyítás során is ugyanez vezérel bennünket: együtt, egymásért dolgozunk. Megtisztelő, hogy akár egy napra is a ZTE család részének érezhetjük magunkat, és bízunk benne, hogy minél többen élnek majd a lehetőséggel” – mondta a Szent Rafael Kórház főigazgatója, Dr. med. habil. Gasztonyi Beáta PhD a ztefc.hu-nak.
| nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | ETO FC Győr | 31 | 18 | 9 | 4 | 30 | 63 |
| 2. | Ferencvárosi TC | 31 | 19 | 5 | 7 | 28 | 62 |
| 3. | DVSC | 31 | 13 | 11 | 7 | 12 | 50 |
| 4. | ZTE FC | 31 | 13 | 9 | 9 | 11 | 48 |
| 5. | Paksi FC | 31 | 13 | 8 | 10 | 12 | 47 |
| 6. | Puskás Akadémia FC | 31 | 12 | 6 | 13 | -2 | 42 |
| 7. | Újpest FC | 31 | 11 | 7 | 13 | -3 | 40 |
| 8. | Kisvárda Master Good | 31 | 11 | 7 | 13 | -11 | 40 |
| 9. | Nyíregyháza Spartacus FC | 31 | 10 | 8 | 13 | -10 | 38 |
| 10. | MTK Budapest | 31 | 9 | 9 | 13 | -7 | 36 |
| 11. | DVTK | 31 | 6 | 10 | 15 | -20 | 28 |
| 12. | Kolorcity Kazincbarcika SC | 31 | 5 | 3 | 23 | -40 | 18 |












