A stábját is méltatta a tréner.
Szombaton a DVTK a Kisvárda otthonából hozta el a három pontot a 2-1-es győzelmének köszönhetően. Ezen a meccsen már Takács Péter irányította a diósgyőri csapatot.
Takács a lefújás után az M4 Sportnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a megbízatása még két meccsre szól.
„Legközelebb egy nagyon nehéz győri túra vár ránk. Mi ugyanúgy egy fiatal csikócsapattal megyünk. A stáb elképesztő munkát végzett egész héten. Nagyon készültünk a Kisvárdára, én nagyjából Melnikkel álmodtam. A helyi emberek összefogtak, és mindent megtettünk azért, hogy kicsit kárpótoljuk a szurkolókat” – világított rá Takács Péter.
A találkozót követő sajtótájékoztatón is kapott kérdést a jövőjéről a DVTK trénere.
„Inkább arról beszélnék, nagyon boldog vagyok, hogy Kiss Bálint bemutatkozott, a tizenhat éves Varga Hunor pedig a kispadon ült, mindkettejüknek edzője voltam az utánpótlásban. Még két találkozó vár a csapatra, ráadásul Győrben a bajnokesélyes ETO ellen kell bizonyítanunk, ugyancsak fiatal csapattal, és az sem lesz könnyű összecsapás. Mindent meg kell tennünk azért, hogy a hátralévő két meccsen is kozmetikázzunk ezen a csúfos idényen” – idézi az nso.hu Takács Pétert.
Ebben a cikkünkben jeleztük, hogy Demeter Milán súlyosan megsérült a szombati bajnokin.












