Legutóbb úgy nyilatkozott Bódog, hogy nem tudott megegyezni a tulajdonossal.
Hivatalos bejelentést tett közzé a Nyíregyháza Bódog Tamás jövőjével kapcsolatban.
A Nyíregyháza Spartacus bejelentette, hogy Bódog Tamással mindenben megállapodott a klub, így a vezetőedző marad a Szparinál. Korábban a vezetőedző úgy nyilatkozott, hogy: „A tulajdonossal tárgyaltunk az előző hetekben, de nem tudtunk megegyezni.”
A közleményből kiderül, hogy az elmúlt hónapban többször egyeztetett a klub vezetése a trénerrel a hosszabbításról, és mindkét fél az első perctől jelezte, hogy közösen képzelik el a jövőt.
– Tavasszal a csapat jó teljesítményt nyújtott, elérte a kitűzött célt, és úgy éreztük, szakmailag jó kezekben van a keret. Többször egyeztettünk a mögöttünk álló hetekben Bódog Tamással a folytatásról, szeretnénk közösen előre lépni, és fejlődni. Együtt írjuk tovább a Szpari történelmét – mondta Révész Bálint, a Nyíregyháza Spartacus tulajdonosa.
– Legutóbb az Újpest elleni mérkőzést követő nyilatkozatom talán félreérthető volt a folytatást illetően, hiszen akkor azt mondtam, nem állapodtunk meg. Ami igaz is volt. Akkor még nem állapodtunk meg, de folyamatosan tárgyaltunk Révész Bálinttal, a klub elnökével, és számomra döntő jelentőségű volt, hogy a tulajdonos mindenképp velem képzelte el a folytatást, ami nagyon jól esett, és megpróbálom ezt a bizalmat meghálálni. Bízom benne, hogy eredményes, jó csapatunk lesz, amelyre büszkék lesznek a szurkolók, és a segítségükkel együtt eredményes szezonunk lesz. Ez nem sablon: a futball a szurkolókért van – tette hozzá Bódog Tamás, vezetőedző.












