Szélesi Zoltán nem fukarkodott a dicsérettel a 7-2-es győzelem után.
Az Újpest 7-2-re verte hazai pályán a Nyíregyházát a Fizz Liga 30. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, amelyen Horváth Krisztofer mesterhármast szerzett, Aljosa Matko pedig duplával átvette a vezetést a góllövőlistán.
Horváth Krisztofer pályafutása során most először ért el mesterhármast egy bajnokin, és az idényben már nyolc góljánál jár. A szlovén válogatott Aljosa Matko két találatával a góllövőlista élére állt, és a gólkirályi cím is valós lehetőséggé vált számára.
Szélesi Zoltán, az Újpest vezetőedzője a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Horváth teljesítményéről így nyilatkozott:
Nagyszerű futballista, számtalanszor megmutatta már a ragyogó képességeit. A feladata komplex, nemcsak a labdabirtoklásban, védekezésben is számítok rá. Folyamatosan dolgozunk, ami nem könnyű neki, mert szüksége van a szabadságra. A sérülése után utolérte magát, ennek bizonyítéka a három gól.”
A tréner Horváth mellett két másik játékosát is kiemelte. „Kiemelném Krajcsovics Ábelt is, nem zárható ki, hogy a jövőben dalba foglalják szurkolóink a nevét. Aljosa Matkóról is érdemes beszélni, hiszen gólkirály lehet” – mondta Szélesi.
Az edző az utolsó három forduló elé is tekintett, de a hét gólos siker ellenére sem engedett a komolyságából.
Nem mondok nagy dolgokat még egy ekkora győzelem után sem. Nem veszünk vissza a terhelésből, azon túl, hogy két nap szabadságot adok a játékosoknak. Szeretném ugyanezt a szervezettséget viszontlátni, továbbra is alázatos munkát várok a futballistáktól.”
Az Újpest következő meccsén Felcsútra látogat, majd hazai pályán fogadja a Ferencvárost a Derbin, az utolsó fordulóban pedig Debrecenbe utazik.
| nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | ETO FC Győr | 33 | 20 | 9 | 4 | 35 | 69 |
| 2. | Ferencvárosi TC | 33 | 21 | 5 | 7 | 36 | 68 |
| 3. | Paksi FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 17 | 53 |
| 4. | DVSC | 33 | 14 | 11 | 8 | 10 | 53 |
| 5. | ZTE FC | 33 | 13 | 9 | 11 | 6 | 48 |
| 6. | Puskás Akadémia FC | 33 | 13 | 7 | 13 | 0 | 46 |
| 7. | Újpest FC | 33 | 11 | 7 | 15 | -9 | 40 |
| 8. | Kisvárda Master Good | 33 | 11 | 7 | 15 | -13 | 40 |
| 9. | Nyíregyháza Spartacus FC | 33 | 10 | 10 | 13 | -10 | 40 |
| 10. | MTK Budapest | 33 | 9 | 11 | 13 | -7 | 38 |
| 11. | DVTK | 33 | 6 | 10 | 17 | -26 | 28 |
| 12. | Kolorcity Kazincbarcika SC | 33 | 6 | 4 | 23 | -39 | 22 |












