nb1.hu

Fordított a Puskás Akadémia ellen, így éllovasként várhatja az FTC a győri rangadót

Az első félidő végén három gól is született.

Kedden befejeződött az NB I-ben a 26. forduló, hiszen a Ferencváros pótolta a Puskás Akadémia elleni mérkőzését.

Néhány perces csúszással indult a meccs, mivel a felcsútiak késve érkeztek meg a Groupama Arénába, erről ebben a cikkünkben írtunk. Egy ideig nem jegyezhettünk fel komolyabb helyzetet a találkozón, ám nagyjából az első félidő derekától felpörögtek az események. Előbb Reamaekers fejjel veszélyeztetett, majd ígéretes helyről végezhetett el szabadrúgást, de ezekből a szituációkból nem született gól.

A 34. percben Raemaekers becsúszva próbált tisztázni, ám nem járt sikerrel, ezt pedig Lukács Dániel megbüntette. A felcsútiak magyar válogatott játékosa kilépett, majd a tizenhatoson belül Dibusz kapujának bal oldalába gurította a labdát.

Az FTC-t nem igazán fogta meg a bekapott gól, hiszen a szünetig fordított. A 43. minutumban Gruber beadása után Zachariassen fejelhetett, ezt a próbálkozást ugyan Szappanos védte, de a kipattanó Joseph-ről bepattant. A gólt egy hosszabb VAR-vizsgálat követte, de nem történt szabálytalanság, így valóban 1-1 lett az állás. Aztán O’Dowda balról gurította vissza a labdát, végül Kanikovszki nagyjából 14 méterről vette be a kapu bal alsó sarkát.

A második félidőben sokáig egyik kapu sem forgott nagy veszélyben, majd a 76. percben Golla fejesénél Dibusznak kellett nagy védést bemutatnia. A hajrában Lisztes Krisztiánt is becserélte Robbie Keane, az FTC játékosa ezt megelőzően csak egy NB I-es meccsen szerepelt ebben az idényben. A lefújásig nem változott az eredmény, maradt a 2-1. Ezzel a sikerrel a Fradi átvette a vezetést a tabellán.

A következő fordulóban az FTC-re kis túlzással egy bajnoki döntőnek is beillő rangadó vár az ETO otthonában, míg a Puskás Akadémia a Pakshoz utazik.

Fizz Liga, 26. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
Ferencvárosi TC-Puskás Akadémia FC 2-1 (2-1)
Groupama Aréna, 7155 néző, v.: Rúsz
gólszerzők: Joseph (39.), Kanichowsky (45.), illetve Lukács (34.)
sárga lap: Gomez (76.), illetve Duarte (12.), Maceiras (48.), Szolnoki (74.)
Ferencvárosi TC: Dibusz – Gomez, Raermaekers, Szalai G. – Osváth (Nagy B., 79.), Corbu, Kanichowsky, O’Dowda (Makreckis, 79.) – Joseph (Kovacevic, 73.), Gruber (Lisztes, 85.), Zachariassen (Rommens, 73.)
Puskás Akadémia FC: Szappanos – Maceiras, Harutjunjan, Golla (Orján, 85.), Markgráf – Duarte (Magyar, 85.) – Lukács, Okeke (Mondovics, 81.), Szolnoki, Nagy Zs. – Németh A. (Fameyeh, 73.)

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr33 20 9 4 35 69
2.Ferencvárosi TC33 21 5 7 36 68
3.Paksi FC33 15 8 10 17 53
4.DVSC33 14 11 8 10 53
5.ZTE FC33 13 9 11 6 48
6.Puskás Akadémia FC33 13 7 13 0 46
7.Újpest FC33 11 7 15 -9 40
8.Kisvárda Master Good33 11 7 15 -13 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC33 10 10 13 -10 40
10.MTK Budapest33 9 11 13 -7 38
11.DVTK33 6 10 17 -26 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC33 6 4 23 -39 22
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC