Jövőre jár le a középpályás szerződése.
Akár már a hétvégén biztossá válhat az, hogy a következő szezonban csak az NB II-ben állhat rajthoz a Kazincbarcika. A sereghajtó gárda kulcsemberét a jövőjéről is kérdezték.
A 28 éves Kártik Bálint ebben az idényben 31 tétmeccsen jutott szóhoz a barcikai együttesben. A bizalmat a középpályás öt góllal és három gólpasszal hálálta meg.
Kártik a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatot, a beszélgetés során a játékos jövője is szóba jött. A cikk szerzője nem tartja elképzelhetetlennek azt, hogy Kártiknak lesznek majd ajánlatai az NB I-ből a nyáron.
„Az biztos, hogy jövő nyárig szerződésem van a klubbal, így jelenleg csak a Kazincbarcikára fókuszálok, jó teljesítményt akarok nyújtani a hátralévő meccseken. Örülök, hogy első NB I-es idényemben jól megy a játék, bár lehetett volna jobb is. Az biztos, hogy mindent beleadtam, a bajnokság befejezése után pedig kiderül, tartogat-e számomra valamit a nyár…” – nyilatkozta a labdarúgó.
Kártik korábban többek között a Puskás Akadémiában, a PMFC-ben és a Nyíregyházában is megfordult. A Transfermarkt 250 ezer euróra saccolja a játékos értékét.
| nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | ETO FC Győr | 31 | 18 | 9 | 4 | 30 | 63 |
| 2. | Ferencvárosi TC | 31 | 19 | 5 | 7 | 28 | 62 |
| 3. | DVSC | 31 | 13 | 11 | 7 | 12 | 50 |
| 4. | ZTE FC | 31 | 13 | 9 | 9 | 11 | 48 |
| 5. | Paksi FC | 31 | 13 | 8 | 10 | 12 | 47 |
| 6. | Puskás Akadémia FC | 31 | 12 | 6 | 13 | -2 | 42 |
| 7. | Újpest FC | 31 | 11 | 7 | 13 | -3 | 40 |
| 8. | Kisvárda Master Good | 31 | 11 | 7 | 13 | -11 | 40 |
| 9. | Nyíregyháza Spartacus FC | 31 | 10 | 8 | 13 | -10 | 38 |
| 10. | MTK Budapest | 31 | 9 | 9 | 13 | -7 | 36 |
| 11. | DVTK | 31 | 6 | 10 | 15 | -20 | 28 |
| 12. | Kolorcity Kazincbarcika SC | 31 | 5 | 3 | 23 | -40 | 18 |












